Aktuális

Veronai buszbaleset: életveszélyes sérült is van

Szijjártó Péter külügyminiszter közölt részleteket a magyar gimnazisták péntek éjjeli veronai buszbalesetéről, melyben 16-an meghaltak és több tucat sérült is van.

Szokásos éves sítáborából tartottak hazafelé a sajtóhírek szerint a budapesti Szinyei gimnázium diákjai, amikor pénteken éjfél előtt néhány perccel a buszsofőr elvesztette uralmát a járműve felett Verona közelében.

Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta, hogy a busz a szalagkorlátnak ütközött, majd hosszan csúszott végül egy felüljáró pillérének csapódott. Az első vizsgálatok szerint nem találtak féknyomot.

Olasz sajtóértesülések szerint a busz kerekével lehetett probléma, amit a baleset előtt nem sokkal egy kamionos jelzett is a buszvezetőnek.

Veronai buszbaleset: életveszélyes sérült is van

A külügyminiszter tolmácsolta a kormány részvétnyilvánítását. 

A turistabusz eleje kigyulladt, a jármű sűrű füsttel lett tele. Voltak, akik épségben le tudtak menekülni, de 16-an bent égtek. A sérülteket három veronai kórházban helyezték el, közülük egy életveszélyes állapotban van, mesterséges kómában tartják, 2 nagyon súlyos, 10 súlyos és 13 könnyű sérült van.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint az egyik súlyos sérült a testnevelőtanár, aki 13 gyereket mentett meg a lángoktól. 

Az egyelőre nem világos, hányan utaztak a buszon, a hivatalos utaslistán 54 fő szerepel és a két sofőr, de a 12 épségben lévő túlélő közül néhányan azt mondták, többen voltak a buszon. A külügyminiszter azt is hozzátette, hogy beszélt az érintett gimnázium igazgatójával, aki szintén nem ennyi utasról tudott.

Az épségben lévő diákokat – Verona polgármesterének közbenjárására – egy közeli szállodában helyezték el és már mellettük van egy pszichológus.

A magyar kormány több konzult a helyszínre irányított, ahogy a magyar mentőszolgálat főigazgatója is odatart, a Heim Pál kórház pedig felkészült a 14-18 éves sérültek fogadására. Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány állja a hazatérés, a holttestek hazaszállításának és a szülők kint tartózkodásának költségeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top