Aktuális

Veronai buszbaleset: napokig tarthat az áldozatok azonosítása

Sem az összes halottat, sem a két válságos állapotban lévő sérültet nem tudták azonosítani. A veronai buszbaleset könnyebb sérültjei és a hat súlyos sérült közül négyen még vasárnap hazaindulhatnak.

DNS-mintát vettek a veronai buszbalesetben érintett diákok szüleinek egy részétől, melyet a következő napokban vetnek össze az áldozatok DNS-ével. Az azonosítás azonban jó néhány napig eltarthat – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.

Beszámolt arról is, hogy a könnyebb sérültek és a hat súlyosan sérült közül négy utas  is várhatóan még vasárnap elindulhat Magyarországra, szállításukra az Országos Mentőszolgálat felkészült, hazatérésükhöz az olasz hatóságok engedélyére is szükség van.
    
Ismertette, a buszon  54 utas és két sofőr volt, az utasok közül 43 fiatalkorú volt.

Veronai buszbaleset: napokig tarthat az áldozatok azonosítása

A járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője Czakó Tibor megerősítette, hogy a Pizolit Kft. alkalmazásában álló két magyar sofőr indult útnak a sítáborba. A két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor “be is jelentkezett” hozzá telefonon – fogalmazott. Elmondták, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és “minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is” – elevenítette fel. A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit.     

A személyszállítással foglalkozó kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője azt is megerősítette, hogy a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utazott a csoport.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top