nlc.hu
Aktuális
Sokkoló összegű számlát kaphatnak az autósok

Sokkoló összegű számlát kaphatnak az autósok

Sokkoló meglepetés érheti az autósokat, amikor a napokban megkapják a kötelező felelősségbiztosításokról kiállított számlát. Utólag derülhet ki ugyanis, hogy az eredeti összegeket akár két-háromszorosára is emelték a biztosítók.

Azok közül, akik január 1-jén váltottak biztosítót, sokan kaphattak máris hasonló sokkoló hírt. A levélben ugyanis azt közli a biztosító, hogy az autós az elmúlt években kárt, azaz balesetet okozott, ezért módosítják kötelező biztosításának díját. Az emelés pedig a vártnál sokkal de sokkal magasabb lehet.

A biztosítók a díjemelést a károkozói pótdíjra hivatkozással eszközölhetik, amit már szinte valamennyi cég alkalmaz. Azoknak az autósoknak egészen biztosan emelkedik a kötelező biztosítási díjuk, akik az elmúlt néhány évben balesetet okoztak, a kárt ugyanakkor nem fizették ki.

A károkozókra kirótt büntető szorzó változó, a biztosítók többsége kétszeres-háromszoros díjat számol fel, sőt akad, ahol a szorzó négyszeres lehet amennyiben a baleset 2016-ban történt, és még ugyanabban az évben kártérítést is fizetett utána a biztosító. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a piacon nem egységes az elévülési idő sem. Egyes biztosítók a 2012 óta nyilvántartott eseteket veszik alapul, mások ugyanakkor csak a 2014 utáni káreseményeknél számítanak fel extra díjat.

Az újonnan kötött felelősségbiztosítások esetében a biztosítók ajánlatát 15 napon belül visszautasíthatja az ügyfél, ha az ajánlott díj jóval magasabb, mint amit az ügyfél számolt. Kérdés azonban, hogy megéri-e váltani. Ugyanis ha már megkezdődött a biztosítási időszak, a visszamondott szerződés miatt biztosítás nélkül maradhat néhány hétre az autós, az így eltöltött időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnie – tudta meg a Világgazdaság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top