Nyomozást indított az V. kerületi rendőrkapitányság egy 15 éves budapesti fiú ellen csoportosan elkövetett garázdaság, illetve könnyű testi sértés bűntette, valamint O. György 22 éves és O. József 19 éves budapesti lakosok ellen csoportosan elkövetett garázdaság, könnyű testi sértés és rablás bűntette miatt.
Szombat délután negyed négykor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy a Deák téri aluljáróban három férfi minden előzmény és szóváltás nélkül nekiesett egy járókelőnek, és megverték. A férfi a támadás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.
Alig 45 perccel később már el is fogták a támadókat, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. Az elfogásukat követően az eljárás során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a garázdák közül O. György és O. József 2017. január 8-án a délelőtti órákban Budapesten az V., Deák Ferenc téren található templom előtt pénzt kért egy férfitól. A sértett nem akart pénzt adni, ezért őt megverték, majd ezt követően pénzét elvették – írja a police.hu.