Balerinák vették birtokba Kairó utcáit – fotók

nlc | 2017. Január 27.
Kecses mozdulatok, légies pózok. Néhény képet látva az az érzésünk, hogy repülnek azok a balerinák, akik Kairó utcáin táncolnak. Mohamed Taher lenyűgöző fotói nagyon fontos dologra hívják fel a figyelmet: arra, hogy az erőszak nem győzheti le a szabadságot.

Mohamed Taher egyiptomi fotós. Három város játszik meghatározó szerepet az életében: a szülővárosa, Kairó, az Egyesült Államokban lévő Savannah, ahol művészeti és filmes tanulmányait végezte, illetve New York, ahol először találkozott a Ballerina Projecttel. Ez az a művészeti mozgalom, amely arról szól, hogy balett-táncosok pózolnak, piruetteznek nagyvárosok utcáin. Így adnak egy kis bepillantást a világukba, és közelebb hozzák művészetüket a hétköznapi emberek életéhez, valamint fel tudják hívni a figyelmet az emberi test hihetetlen légiességére, erejére. Készült korábban ilyen fotósorozat Budapest utcáin is – Tünde Dóra jóvoltából.

Mohamed Taher az, aki a Ballerina Projectet elvitte Kairóba is, és az ottani táncosokról készült képeket elkezdte megosztani az Instagramon. “Először csak vizuális szempontból volt érdekes a történet – kedvtelésből csináltuk a képeket. Érdekes kontrasztot alkotottak a táncosok lányok finom mozdulatai és a kairói utcák durvasága” – emlékszik vissza a kezdetekre a fotós, aki kollégájával, Ahmed Fathyval együtt fényképezte a táncosokat.

Aztán egyszer csak rádöbbentek, hogy a nők a képeken nem egyszerűen csak táncolnak, hanem boldogan birtokba veszik az utcákat. Az utcákat, ahol eddig a legkevésbé sem érezhették magukat szabadnak.

Egy 2013-as adatokra épülő ENSZ-jelentés szerint az egyiptomi fővárosban élő nők 99,3 (!!!) százaléka él át szexuális zaklatást az utcán. Szabadon, fesztelenül mozogni a városban szokatlan, egyszersmind hihetetlen felszabadító élmény ezeknek a nőknek. 

Taher félt egy kicsit attól, hogy milyen fogadtatásra talál majd a projektje a konzervatív közönség körében, de azt mondja, a visszhangok nagyon is pozitívak. 

“Rengeteg nőtől kaptunk üzenetet, akik odavoltak ezért a kezdeményezésért. Szeretnének ők is táncolni az utcán. Érezni akarják a szabadságot. Szeretnének újra nyugodtan és boldogan járkálni a szülővárosukban” – mesélte a fotós, hozzátéve, hogy szeretné folytatni a sorozatot, és elvinni azt Egyiptom több városába is. 

“Nem gondoltam, hogy ezt fogom csinálni, de egyszerűen imádom ezt a projektet.”

 

via

 

 

Exit mobile version