Az első híreket még csak szemtanúk szavai alapján közölték a hírügynökségek. Egyes értesülések szerint a kanadai Québecben található iszlám kulturális központba három merénylő hatolt be. A mecsetben több mint hatvan ember imádkozott, amikor tüzet nyitottak rájuk. A Radio Canada ugyanakkor úgy tudja, két fegyveres hatolt be az imaházba.
A helyi rendőrség szóvivője nem sokkal később bejelentette, a lövöldözést követően két embert máris őrizetbe vettek. Megerősítette, hogy vannak halálos áldozatok, de pontos számokat nem közölt sem róluk, sem a sebesültekről. A La Presse című kanadai lap internetes kiadásában tudni vélte, hogy az egyik gyanúsított AK-47-es gépkarabéllyal fegyverezte föl magát.
A Reuters hírügynökség szerint a merénylet után a rendőrség különleges egysége behatolt a mecsetbe. Később a rendőrség közölte, evakuálták és ellenőrzésük alá vonták az imahelyet.
Az említett kulturális központ québeci nagymecset néven ismert, korábban már célpontja volt egy másik, iszlámellenes gyűlöletből fakadó cselekménynek. Igaz, az nem járt halálos áldozatokkal, és nem támadtak meg senkit. Ismeretlenek akkor zacskóban disznófejet helyeztek el a mecset bejáratánál az iszlám böjt, a ramadán idején.
Five dead in Quebec City mosque shooting: mosque president https://t.co/umLItjQEnF
— Reuters Top News (@Reuters) 2017. január 30.
UPDATE
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a “muzulmánok elleni terrortámadásnak“ nevezte a lövöldözést, amelyben a legfrissebb jelentések szerint hat ember halt meg, nyolc pedig megsebesült. Egy québeci közbiztonsági szóvivő sajtótájékoztatóján elmondta, a hat halálos áldozat 35 és 70 év közötti.
A központ vezetője úgy nyilatkozott, “félő, hogy gyerekek is vannak az áldozatok között”.