Októberben töltötte volna nyolcvanadik életévét Mihály Pál színművész, ám a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja jobblétre szenderült. Mihály Pál Sepsiszentgyörgyön született 1937. október 12-én. 1965-ben végezte Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát, ezt követően a kolozsvári társulathoz szerződött.
1965 és 1977 közt mintegy negyven szerepet játszott el a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeként. 1977-től Magyarországon élt, ahol előbb a 25. Színház, majd a Népszínház, 1982-től a József Attila Színház, 1986-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze volt.
1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2007-ben Főnix-díjjal, Szendrő József-díjjal és Aase-díjjal tüntették ki.
2006-ban választották a kolozsvári magyar színház örökös tagjai sorába. Akkori méltatásában Kötő József színháztörténész Mihály Pált “nagy korok nagy művészeként” jellemezte.