A legtöbben úgy jellemzik a színészt, mint nőket bolondító, bort imádó, cigányzenére mulató, jól fésült úriembernek kinéző botrányhőst, ami bár mind igaz, mégis, a legtalálóbb megfogalmazás talán az, hogy szívvel-lélekkel élt. Megtapasztalt boldogságot és borzalmas mélységeket, de soha nem adta fel, és mindig a szíve szerint cselekedett. Különc volt, aki soha nem állt be semmilyen sorba, még akkor sem, ha azzal az életét kockáztatta. Igazi budapesti “nótázó” úr volt ő, de az élete csak kívülről tűnt meseszerűnek. Inkább izgalmas, színdarabba illő sors volt az övé, olykor kalandregényes beütéssel.
Iskola helyett a frontra szökött
Jávor Pál 115 évvel ezelőtt, Jermann Pál Gusztáv néven született Aradon, 1902. január 31-én. Eredetileg igazából Spannenbergerként anyakönyvezték anyja neve után, mivel szülei, akik között 36 év korkülönbség volt, csak a születése után házasodtak össze. Később még két testvére született, és nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelkedett. Nem szeretett iskolába járni, a tanítási órákat általában ellógta, és moziban múlatta az időt, ahol tátott szájjal bámulta a színészeket. A világot jelentő deszkákra ugyan csak később lépett, de addig sem volt éppen unalmasnak mondható az élete, és a környezetében lévőké sem. Már gyermekfejjel olyan kalandokba keveredett, hogy a szívbajt hozta mindenkire. Tizenévesen például, az első világháború alatt kiszökött a frontra, és leveleket kézbesített a katonáknak. Édesanyja addig kerestette, amíg végül megtalálta, és a csendőrök szállították haza. 16 évesen újságíró-gyakornoknak állt Aradon, de rövidesen kiutasíttatta magát az országból. Anyja vasutasnak szánta őt, mondván, az egy biztos, “nyugdíjas állás”. A fiatal Pali azonban más terveket szőtt, hiszen az állandóan nyugtalan, lázadó énjének inkább arra volt szüksége, hogy a nagyvilágban éljen. Úgy gondolta, hogy majd Dániában szerencsét próbál, de a vasúti jegyét érvénytelenítették, így csak Budapestig jutott, és ott is rekedt.
Az utcán élt és botrányhősként viselkedett
Budapestre érkezése után színészi tehetségét felismerve Jávort kapásból felvették a Színművészetire, de eleinte borzasztó szegénységben próbált talpon maradni és megtalálni a szerencséjét. Sokszor az utcán aludt, mert nem volt hová mennie. 20 éves volt, amikor Csortos Gyula szinte az éhhaláltól mentette meg egy neki szerzett kisebb szereppel, amelynek segítségével végre bérelhetett egy szobát, hogy ne a vasúti pályaudvarokon húzza meg magát éjszakánként. Lázadó énje már akkor megmutatkozott, hiszen viselkedése miatt eltanácsolták az akadémiáról, és tanulmányait végül az Országos Színiegyesületben fejezte be. Számos színházban játszott a fővárosban és vidéken, többek között a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban, de tehetsége ellenére sokat váratott magára az átütő siker. Persze zűrös, éjszakázós, bohém, italozós életvitele sem igazán segítette elő, hogy gyorsan befusson, ahogyan az sem, hogy olykor még össze is verekedett a kollégáival.
Csak a filmvásznon találta meg a helyét, az életben soha
30 éves korára Jávor Pált beszippantotta a filmezés világa, és egy csapásra híres, megbecsült és jól fizetett színész lett. Az első magyar férfi filmsztárként tartják őt számon, hiszen vele kezdődött a hazai hangosfilmgyártás, olyan örökzöld alkotásokkal, mint A kék bálvány vagy a Hyppolit, a lakáj. Igazi filmcsillaggá vált, az első magyar szívtipró filmhőssé. Hatalmas munkabírással, pontosan, precízen végezte minden feladatát. Több mint 70 filmben játszott külföldön és itthon, például a Nászút féláron vagy a Halálos tavasz című alkotásokban. A színpadon játszotta többek között Horatiót a Hamletben, Kukorica Jancsit a János vitézben, de bármilyen szerepbe is bújt, maga volt a megtestesült “úr”. A nézők mindig kifogástalan külsővel, vasalt ruhában, tökéletesre fésült hajjal, jól megnyírt bajusszal látták őt, aki sármjával bárkit le tudott venni a lábáról, akár egy pillantásával is. Egy ország bálványozta, ennek ellenére, vagy pont ezért, soha nem sikerült megtalálnia a helyét a világban.
Hogy mennyire másképp látta a világot, mint bárki más, kiderült már abból a néhány szóból is, ahogyan az újságírók kérdéseire válaszolgatott. Például: Van-e gyermeke? “Azt hiszem.” Mi volt az első kiugró sikere? “A tehetségem.” Legkedvesebb szórakozása? “Aludnék. Ha tudnék…” Kedvenc kölnije? “A tiszta víz.
Nők milliói imádták, de neki csak egy hölgy kellett
Kisugárzásáért, úri eleganciájáért és a rá jellemző bajuszáért nők milliói imádták őt, mint egy hősszerelmest. De ő csak egy nőért volt oda igazán. Kapcsolatuk eleinte nagy port kavart. Landessman Olga egy gyermekeit egyedül nevelő asszony volt, aki teljesen megbabonázta a színészt. Olyannyira, hogy 1934-ben feleségül is vette őt, és a rosszindulatú pletykák ellenére, miszerint nem lesz tartós ez a házasság, Jávor megtalálta a nyugalmat és a biztonságot Olga oldalán. Feleségével élete végéig kitartottak egymás mellett, még akkor is, amikor hónapokra elszakadtak egymástól, amikor üldöztetés, betegség és nélkülözés jutott osztályrészül számukra. “Szív nélkül még a színpadon sem lehet szerelmest játszani” – mondta, és bizony, a hősszerelmes szerepekbe bújt színész a való életben is szívvel és lélekkel élt.
A fogságból Amerikába, a nélkülözésből az alkoholba menekült
Jávor Pál volt az az ember, aki soha, egyetlen politikai rendszerben és semmilyen szabályok, keretek között nem találta meg a helyét. Örök lázadó volt, aki sokszor az életét kockáztatta, de akkor sem állt be a sorba. “Annyi hőst játszottam már életemben, miért ne lehetnék egyszer valóban hős?” – írta naplójában. Gyűlölte a diktatúra bármilyen formáját, a népirtást, az emberi jogok bármilyen fajta sárba tiprását, és meg is lett az “eredménye”. A zsidótörvények bevezetése után elszántan küzdött zsidó származású kollégái, barátai érdekében, de hiába. 1944-ben Sopronkőhidára vitték a németek, ahol hónapokat töltött fegyházban. Később Németországba hurcolták, és csak egy évvel később térhetett haza. Magyarországon nem engedték őt színpadra, ezért 1946-ban Amerikába utazott, ahol hat hónapos turnét vállalt, de végül egy évtizedet maradt. Kapott néhány filmszerepet Hollywoodban, de igazán soha nem tudott befutni az USA-ban. Olyannyira, hogy hotelekben portásként többet keresett napközben, mint a kamera előtt vagy a színpadon esténként. A hányattatott és kilátástalan sors elől az alkoholba menekült, de egy önként vállalt elvonókúra után a honvágya visszahozta Magyarországra.
Mulatva búcsúzott az élettől
Itthon tárt karokkal fogadták a színészt, de a sors úgy hozta, hogy már nem tudta kihasználni a kínálkozó lehetőségeket sem színpadi, sem filmszerepekkel. Gyomorrákot diagnosztizáltak nála, és betegsége gyorsan elhatalmasodott rajta. 1959 augusztusában, 57 évesen zeneszóval búcsúzott az élettől. Utolsó kívánsága az volt, hogy cigányzenészek még egyszer húzzák el a nótáját. Így hát a kórház kertjében még utoljára mulatott egyet, mint ahogyan azt régen tette a fővárosi kávéházakban. Csak a bor, a hatalmas lakoma és a női rajongók hiányoztak mellőle. Utolsó útjára is nótaszó mellett kísérték tízezrek a rajongói, kollégái közül.
