Aktuális

Életét áldozta újszülött kislányáért az amerikai anyuka

Miután lakásuk kigyulladt, a 21 éves anyuka gyerekülésbe kötötte kislányát, majd kidobta őt a második emeletről.

Miközben a 21 éves Shelby Carter életét vesztette a lakástűzben, újszülött kislánya, Keana Davis megmenekült, most az anyuka rokonai gondoskodnak róla – számoltak be a wyomingi hatóságok a CNN-nek. Az amerikai hírcsatorna cikkéből kiderült, a kétségbeesett nő hétfő reggel tárcsázta a segélyhívó számát, majd közölte a kétemeletes lakásuk kigyulladt, ő pedig bennrekedt az égő épületben.

“Az anya a segélyhívónak nem említette, hogy újszülött gyermeke is vele van” – idézte fel a történteket Ed Foglesonger, a helyi önkéntes tűzoltók kapitánya. A férfi elárulta, a kislányt kollégái találták meg egy létra alatt, gyerekülésbe szíjazva, miközben próbáltak bejutni az égő épületbe. “A kisbabát azonnal kórházba szállíttattuk, hogy biztosak lehessünk benne, nincs semmi komoly baja.”

Életét áldozta újszülött kislányáért az amerikai anyuka

A kis Keana Davis, akit anyukája dobhatott ki a második emeletről az ülésbe szíjazva, szerencsére nem szenvedett komolyabb sérüléseket, édesanyja azonban életét vesztette a lakástűzben, ami a tűzszerészek szerint a földszinti nappaliban keletkezhetett. A szakemberek egyelőre azt próbálják kideríteni, mitől lobbantak fel a lángok. Ed Foglesonger a CNN-nek elmondta, a boncolás kimutatta, hogy a fiatal anya, aki édesanyjával és szerelmével élt a kétszintes lakásban, füstmérgezés következtében vesztette életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top