nlc.hu
Aktuális
Dübörög a középiskolás felvételiszezon – ezekre kell nagyon odafigyelni

Dübörög a középiskolás felvételiszezon – ezekre kell nagyon odafigyelni

Mára szinte mindenütt kijavították a január 21-én megírt felvételiket, és a megszerzett pontok fényében rangsorolni kell a helyeket. Lassan pedig el lehet kezdeni készülni a szóbelikre is. Gyors helyzetjelentés következik, hogy mire figyeljetek!

Mivel még nem tudjuk, hogy pontosan hogyan alakulnak a ponthatárok, ezért csak az írásbelin megszerzett pontok fényében érdemes latolgatni. A hatosztályosok matekja idén nagyon nehéz volt, ez már több helyen megjelent, de az elit iskolák ennek ellenére valószínűleg magasra teszik a lécet. Fontos, hogy pontosan utánanézzünk annak, hogy pontosan mire készüljön majd a szóbeli felvételin a gyerek, és melyik iskola hogyan számítja a hozott pontokat. Vannak középiskolák, amelyek egyáltalán nem nézik az írásbeli eredményét, és vannak iskolák, amelyek vagy csak a magyart, vagy csak a matekpontokat számítják duplán. Érdemes ezt az adott iskola honlapján előre precízen megnézni.

A 9. évfolyamra jelentkezők papírmunkáját az általános iskola végzi, de a többi gyereknek mindent a szülők intéznek. Tehát a hat-, illetve nyolcosztályos képzésre jelentkezőknél a szülőknek kell mindent kitölteniük, és időben leadniuk: akár személyesen, akár postán. Mellesleg a kilencedikbe jelentkezők szüleit sem kímélik, van teendő bőven, ugyanis egyes középiskolák a szóbelire plusz nyomtatványok kitöltését is igénylik. Nagyon fontos, hogy aprólékosan szörföljünk az iskolák oldalán, mert minden információ megtalálható ott! Fontos azt is látni, hogy ugyanaz az iskola más-más pontszámot állapít majd meg a különböző tagozatokon: érdemes minden szóba jöhető variációt éppen ezért beírni. Ne csüggedjen az sem, aki rossz sorrendet állított fel, mert azt egyszer még lehet módosítani, addigra a szóbeli eredmények is meglesznek, tehát azok függvényében már jobban lehet gondolkodni.

Dübörög a középiskolás felvételi szezon

A szóbeliken nagyon eltérő produktumot várnak az iskolák: van, ahol több tárgyból is rendes felvételire számíthatnak a diákok, és nemcsak magyarból vagy matekból, hanem esetlegesen akár három tantárgyból is. Az iskolák erről is tájékoztatnak az oldalukon, erre a megadott szempontok alapján érdemes készülni! Mások csak felvételi elbeszélgetést tartanak, megint mások pedig nem is ragaszkodnak a szóbelihez, az írásbeli és a hozott jegyek alapján döntenek. Az egyik általunk megkérdezett gimnáziumban például csak beszélgetés lesz szóbelin, és az írásbelit sem veszik hangsúlyosan számításba:

“Nálunk a többéves tanulmányi eredmények és a gyerekkel való személyes találkozás a döntő. Az írásbeli egy olyan egyszeri stresszel terhelt alkalom, ahol sokan messze a saját tudásuk alatt teljesítenek. Ha egy jól tanuló gyerek rossz írásbelivel hozzánk készül, és az elbeszélgetésen meggyőz minket arról, hogy értelmes, érdeklődő, jól kommunikáló gyerek, akkor mi szeretettel látjuk” – mondta az igazgató.
 

Mindenkiben van stressz felvételinél: izgul a szülő és izgul a gyerek is. Ezt nem lehet csak úgy félretenni, de ennek ellenére meg kell valahogyan ugrani az akadályokat. Sokszor a szülő aggódik annyira, hogy az már kóros.

“Amikor a kislányom kijött a felvételiről, és azt mondta, hogy rosszul sikerült neki, egy világ dőlt össze bennem. Rengeteget készültünk, tényleg komolyan vettük az írásbelit, és arra gondoltam, hogy felesleges volt ez a megfeszített fél év. Aztán pár napja, mikor láttam a pontjait, megnyugodtam, és arra gondoltam, miért is vagyok ennyire kishitű. Összesen 77 pont lett a két felvételi eredménye, ami nem is rossz, remélem, elegendő lesz abba a gimibe, ahová a gyerek menni szeretne.”

Fontos dátumok, határidők:

  • Február 15.

A középiskolai felvételi jelentkezési határideje: ki kell választani az intézményeket és ezeket sorrendbe is kell állítani. A tanulói jelentkezési lapokat az általános iskolák küldik el a középfokú iskoláknak és az Oktatási Hivatalnak, a hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkezőknél ezt a szülők intézik.

  • Február 20-ától március 9-éig

Ekkor jönnek a szóbeli felvételik.

  • Március 10.

Ekkorra nyilvánosságra hozzák a jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzékét, amely a diákok összesített eredményét és a középfokú iskola által készített rangsorban elfoglalt helyüket is tartalmazza.

  • Március 16–17.

Ekkor lehet módosítani a tanulói adatlapokat: új középfokú iskolát ilyenkor már nem írhatnak be, tanulmányi területet (vagyis tagozatot) nem lehet törölni, a sorrendet azonban megváltoztathatják.

  • Április 26.

A középfokú iskolák eddig küldik el a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a diákoknak és az általános iskoláknak.

  • Május 8–19.

Azokban az intézményekben rendkívüli felvételi eljárást kell meghirdetni, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel − az ekkor benyújtott felvételi kérelmekről az intézményvezetők döntenek. Az igazgatók egészen az új tanév kezdetéig indíthatnak rendkívüli felvételit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top