nlc.hu
Aktuális
Kiképezte magát jogból, hogy beperelhesse az állami céget, ami tönkretette a földjét

Kiképezte magát jogból, hogy beperelhesse az állami céget, ami tönkretette a földjét

A 60 éves gazda azt mondja, a földje szomszédságába települt cég évek óta szennyezi a környezetet. Nemcsak maga, de szomszédjai miatt is cselekedett.

Wang Enline az elmúlt több mint 16 évben egyik jogi tankönyvet olvasta a másik után. Az idős gazda megunta ugyanis, hogy a földje szomszédságába települt, állami finanszírozású vegyipari óriás minden következmény nélkül szennyezi a környezetet, beleértve az ő és szomszédai termőföldjét.

A gazda a saját kezébe akarta venni az irányítást, ezért kitanulta a jogot, hogy most beperelje a céget. Meglepő módon a kínai bíróság első fokon a gazdának adott igazat, és kártérítésre kötelezte a környezetszennyező vállalatot, mivel bizonyítottnak látták, hogy a gazdák az ő tevékenységük miatt nem tudnak termelni. A cég fellebbezett a döntés ellen.

Kiképezte magát jogból, hogy beperelhesse az állami céget, ami tönkre tette a földjét

Wang elárulta, a kálváriájuk 2001-ben kezdődött, holdújévkor: aznap este a földjeiket elöntötte a vegyipari óriásból származó a mérgező szennyvíz. A helyi gazdák először szép szóval próbálták kártérítésre bírni a céget, de annak vezetése nemet mondott: Wang végül 15 évig gyűjtötte a bizonyítékot és kitanulta a jogot, hogy a bíróságon megvédhessék magukat.

Wang az elsőfokú ítélet után azt mondta, biztos benne, hogy győzni fognak. “Ha esetleg ellenünk ítélnének, akkor se adjuk fel és megyünk majd tovább.”

Olvass még többet a környezetszennyezésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top