nlc.hu
Aktuális
Kitilthatják Budapestről a taxikat – frissítve!

Kitilthatják Budapestről a taxikat – frissítve!

Néhány éven belül eltűnhetnek Budapest utcáiról a most még használatban lévő taxik. Egy új szabályozás értelmében ugyanis kizárólag elektromos hajtású autókkal szállíthatják utasaikat a taxis vállalkozások.

Az elektromobilitás terjedésének felgyorsítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már javasolta a fővárosi önkormányzatnak, hozzanak olyan szabályozást, amely szerint Budapesten csak zéró emissziós gépkocsival lehet taxizni. A taxisoknak bizonyos türelmi időt követően le kell cserélniük az autójukat elektromos hajtásúra vagy vissza kell adniuk engedélyüket.

Az egyik javaslat szerint 2020-tól már csak elektromos autókra adnák ki az engedélyeket, 2023-tól pedig a teljes meglévő autóállományt le kell cserélni. Aki nem teljesíti a feltételt, visszavonják taxis engedélyét.

A főpolgármesteri hivatal szerint a taxisok maguk is lecserélnék autóikat a korszerű és jóval olcsóbban üzemeltethető elektromos autókra. Az elkövetkező három évben 1100 töltőpontot alakítanak ki Budapesten, amelyek ugyanakkor elsősorban a lakossági igényeket szolgálnák ki, a taxisoknak saját telephelyükön kell megoldaniuk az akkumulátorok töltését.

A Napi.hu úgy tudja, az elektromos taxik lehetősége akkor merült fel, amikor Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes átadta a Főtaxi reptéri töltőpontját.

A taxis cégeket egyelőre nem tájékoztatták a változtatásról, arról csak a médiából szereztek tudomást. A taxisok nem örülnek az átalakításnak, ugyanis az elektromos autókkal töltésenként legfeljebb 250 kilométert lehet autózni, ráadásul ezek az autók most még nagyon drágák. A taxisok egyelőre várnak a minisztériumi egyeztetésre.

Frissítve az NGM közleményével:

A Nemzetgazdasági Minisztérium semmilyen konkrét tiltás bevezetését nem javasolta a Fővárosi Önkormányzatnak azzal kapcsolatban, hogy Budapesten taxiszolgáltatást egy bizonyos türelmi idő elteltével csak zéró emissziós gépkocsival lehessen végezni. A tárca véleménye szerint a teljes taxiállomány rövidtávú lecserélése elektromos autókra jelenleg nem reális lehetőség.

Az NGM kiemelten támogatja az elektromobilitás elterjedését, ezzel együtt a az elektromos taxik térnyerését is. Ennek a törekvésnek ad hangsúlyt a tárca és a Főváros között létrejött elektromobilitási együttműködési megállapodás is. Aminisztérium ebben semmilyen konkrét tiltás bevezetését nem javasolta a Fővárosi Önkormányzatnak, különös tekintettel arra, hogy az elektromobilitás elterjedését célzó intézkedések fókuszában a korlátozás helyett mindig az ösztönzés állt.  

A Nemzetgazdasági Minisztérium már több éve dolgozik az elektromos közlekedés fejlődését szolgáló szabályozási és támogatási környezet kialakításán. A Jedlik Ányos terv tartalmazza azokat a lépéseket, direkt és indirekt ösztönző eszközöket és szabályozási feladatokat, amelyek az elektromos közlekedés elterjedéséhez szükségesek. A kormány a korábban a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjárművek beszerzésének támogatására biztosított 2 milliárd forintos keretet a közeljövőben további 3 milliárd forinttal megemeli, amellyel így már nagyjából 3400 jármű vásárlását segíti. Ezen a pályázaton természetesen személyszállító kisiparosok is indulhatnak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top