Aktuális

És téged mardosott ma már a lelkiismeret? Mert igény az volna rá…

"Na és ti nem tervezitek még a gyereket? Csak aztán nehogy te is kicsússz az időből! Az esküvő az tök lényegtelen, hidd el." – Így kezdődnek azok a szentbeszédek, melyektől érzem, hogy a kezem ökölbe szorul, s a szemhéjam finoman rángatózni kezd..

A fenti okoskodást cseten tolta az arcomba egy régi barátom – nem először, és nem is elsőként természetesen. Mert ő nyilván úgy gondolja, szíve joga bármikor az orrom alá dörgölni, hogy nem vagyok már mai csirke, jó lenne, ha észbe kapnék – ha ma történetesen nem szorongtam volna még gyermektelen mivoltom miatt, akkor legfőbb ideje. Nem mintha bármi köze lenne az illetőnek ahhoz, hogy mikor óhajtok szülni. Így megy ez mifelénk, az emberek feljogosítva érzik magukat, hogy ha kell, ha nem, életvezetési tanácsokat osztogassanak – főleg nekünk, nőknek. Mintha önállóan nem lennénk képesek tisztába kerülni eléggé konkrét dolgokkal, úgymint az évek múlása, a petesejtek fogyatkozása, vagy például a csípőbőség növekedése.

Van egy halom dolog, amiért a közvélekedés szerint a nőknek illik rosszul érezni magukat. Mondok néhány példát, ami miatt te is szégyenkezhetsz egy kicsit.

A tökéletlen tested miatt

Ha van narancsbőröd, azért, ha striáid vannak – pláne. Ha télen felszalad rád öt kiló, biztos lehetsz benne, hogy egy jóakaró kolléganő szóvá fogja tenni, hátha esetleg magadtól nem vetted volna észre, hogy nem tudod begombolni a tavaly ősszel vett farmert.

via GIPHY

Mert túl korán mentél férjhez

Hát miért kellett úgy elsietni, várhattál még volna egy kicsit. Nem félsz, hogy egyszer csak rájössz, hogy nem tapasztaltál még eleget az életből, és hirtelen borítasz majd mindent?

Mert túl sok pasid volt

Egy tisztességes nő az egyéjszakás kalandokat csak romantikus filmekből ismeri, és egy kezén meg tudja számolni, hány pasival bújt ágyba életébe.

Mert nem szültél még (eleget)

Elmúltál 35, és még NINCS GYEREKED? Mikor szülsz már? Ketyeg a biológiai órád. A végtelenségig nem halogathatod, és különben is, ahogy haladsz előre az időben, egyre nő az esélye, hogy beteg lesz majd a gyereked – már ha összejön egyáltalán, ugye.

via GIPHY

Mert nem akarsz gyereket

Mi az, hogy nem akarsz? Az hogy lehet? Olyan nincs! Gyerek nélkül nem lehet teljes az életed. Sosem érezted még, amikor megláttál egy édes kisbabát, hogy megszólal egy kis hang a lelked mélyén: de jó volna egy saját? Előbb-utóbb minden nőben felébred az anyai ösztön. Veled is így lesz, meglátod. Csak nehogy túl késő legyen majd!

Mert rossz anya vagy

Császárral szültél? Akkor te nem is szenvedtél meg igazán a gyerekedért. Nem szoptattad egyéves koráig? Csoda, hogy életben maradt! Ötéves és még cumizik? Tönkre fognak menni a fogai, hát miért nem szoktatod már le róla! Gyorsétterembe vitted ebédelni szombaton? Nincs rossz érzésed, amiért műanyaggal eteted? Hosszú a lista. A rosszanyaság ismérvei egy külön, vaskos fejezetet alkotnak mindennapi szorongásaink regényében.

Mert szingli vagy

Okos is vagy, csinos is, nem is vagy még olyan öreg. Hogyhogy nincs pasid? Azért a te korodban már szokott lenni a csajoknak komoly kapcsolata. Mert aki azt mondja, hogy jól érzi magát egyedül, az vagy most lépett ki egy rossz házasságból, vagy hazudik. Te sem akarhatsz örökké magányosan élni. Kezdj el újra randizni, különben ki fogsz jönni a gyakorlatból. Aztán ha nem sietsz, elfogynak a valamire való pasik, aztán egyszer csak arra eszmélsz, hogy ott állsz öregen, betegen, és nincs, aki legalább egy pohár vizet hozna.

via GIPHY

És sorolhatnánk napestig, hogy mi minden van, ami miatt egy rendes nőnek illene legalább egy kicsit szarul éreznie magát. Sokáig én is így voltam ezzel, rosszabb napjaimon még ma is. De aztán mindig eszembe jut, amit anyám hagyott rám útmutatásul – hogy tanuljak az ő elhibázott életéből. Soha ne az számítson, mit gondolnak rólad mások, és mindig saját magadat tedd az első helyre. Azt döntsd el, neked hogy lenne jó, mi fontos, és ahhoz ragaszkodj. Ha nem állsz ki magadért, el fognak taposni.

Merj önmagad lenni, és fütyülj arra, mit mondanak mások. Ha ezt nem teszed meg, keserű, cinikus ember lesz belőled. Engedd meg magadnak, hogy boldog légy! Soha ne érd be kevesebbel!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top