Aktuális

Viperával rontottak egy esztergomi járókelőre

A támadó minden előzmény nélkül kezdett kötözködni, majd elővette a fegyvereit is. Már a bíróság előtt az ügy.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség egy 30 éves kesztölci férfival szemben. A vádlott ugyanis – az ügyészség szerint – tavaly, egy júliusi reggelen Esztergomban az egyik presszó előtt minden előzmény nélkül kötözködni kezdett egy másik férfival.

A támadó paprikaspray-vel lefújta áldozatát, majd egy viperával – teleszkópos fémbot – kezdte ütni a tarkóját és a hátát. Ezek után még hátba is rúgta a bántalmazott férfit.

Az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban testi sértés miatt nem kérte az elkövető megbüntetését. Mivel az elkövető forgalmas utcán tanúsított magatartása kihívóan közösségellenes és erőszakos, illetve alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ezért az ügyészég szerint bizonyított a garázdaság.

A férfi büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság dönt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top