Van olyan hatodikos, aki gyomorfekéllyel küzd, annyira fél az egyik tanárától

Szilágyi Diána | 2017. Március 08.
Nyolc éven át a gyerek egy olyan iskolába járt, ahol amellett, hogy rengeteget tanult, és megtanult tanulni is, megmaradt a kíváncsisága és a természetes tudásvágya. Jó, persze, hogy volt olyan, amikor nem sok kedvvel kecmergett ki reggel az ágyból, de azért az, hogy szinte minden este úgy mesélt a suliról, mint ami nem egy utálandó rossz dolog, sokat elárul. Azóta már a második évét nyomja egy elit gimnáziumban, és most aggódom érte.

Mégpedig azért, mert bár tavaly négyes volt belőle, idén a kedvenc tantárgyából kettesnél jobb jegyet még nem produkált. És nem azért, mert nem tanulna – ellenkezőleg, rengeteg energiát fektet a tárgy tanulásába, sőt még magántanár is segít neki a felkészülésben. Ennek ellenére a tanár rendre egyessel és kettessel díjazza a dolgozatait. Az elektronikus naplóban olyan egyese is van, amire nincs magyarázat, mert a tanár nem tudja megmondani, azt milyen számonkérésre kapta.

Előfordult, hogy olyan tananyagból íratott dolgozatot a gyerekekkel, amit még le sem adott, amikor pedig a gyerekek ezzel szembesítették, közölte, hogy az anyag benne van a könyvben, így tudni kellene. Persze, hogy a gyerek egyre stresszesebb, frusztráltabb, és a tantárgy kedvencből kezd félelmetessé válni a fejében.

De nem az enyém az egyetlen gyerek az oktatási rendszerben, aki hasonló okok miatt szenved. Kati fiánál az egyik tanár a kiszámíthatatlan számonkérés híve volt, vagyis nem adta le rendesen a tananyagot, és többször előfordult, hogy a tankönyvben található kiskeretesekből feleltetett kizárólagosan. Kati először azt vette észre, hogy fia érdeklődése a tantárgy iránt a jegyeivel egyenes arányban csökken, majd ez már más tárgyakból nyújtott teljesítményére is rányomta a bélyegét, így végül a gyerek egy fél évet járt pszichológushoz. Szerencsére rendbe jött, és ma már újult erővel tanul, másik iskolában.

Érdekes módi járja Éva lányának osztályában is: “Ha a gyerek a feladott házi feladatból csak egy részfeladat megoldását elhagyja – azért, mert nem tudja megoldani, vagy azért, mert elfelejti –, teljes házifeladat-hiányt kap. Mintha egyáltalán nem foglalkozott volna a leckével.” Egy idő után lehet, hogy nem is fog? Ki ne adná fel a próbálkozást is, ha azokat egyáltalán nem értékelik?

Betti arról számolt be, hogy fia egész osztálya egyest kapott ötödikben technikaórán azért, mert nem tudták leírni az összes tizedes törtet. Történt mindez szeptemberben úgy, hogy a tizedes törtek a második félévi tananyag részét képezik ötödikben – és nem a technikaórán!

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Vajon mi járhatott a tanár fejében, mikor erre a lépésre elszánta magát?

Persze, nemcsak a még le nem adott anyaggal lehet szívatni a gyerekeket. Tünde mesélte, hogy a lánya osztálya épp az oszthatóság témakörét vette, mikor a tanár szemrebbenés nélkül röpdolgozatot íratott velük geometriából. Vagyis nem az éppen aktuális tananyagból, hanem hónapokkal korábbiból, ami emiatt nem biztos, hogy pontosan és élénken élt az oszthatóságra koncentráló gyerekek fejében. Arra viszont tökéletes megoldás, hogy a hirtelen összezavarodott gyerekek rosszabb teljesítményt nyújtsanak.

Endre fia már középiskolás, náluk a gyerek 9. osztályban azért kapott egyest énekből, mert nem az ötödikben megkezdett füzetét vitte az órára, hanem volt mersze egy vadonatúj énekfüzettel megjelenni. Előtte nem hangzott el, hogy ez lenne az elvárt felszerelés és nem is nevezhető ez logikus elvárásnak, de tegye fel a kezét, aki négy év után elő tudja kapni a gyerek énekfüzetét!

Kíváncsi lennék, hány szülő viseli nyugodtan, ha gyereke a szokott időpontban nem ér haza az iskolából – szerintem egy sem. Zsuzsáéknál erre viszont bármikor számítani lehet.

Ha hármast kap a gyerek, akkor a tanár arra kötelezheti, hogy aznap tanítás után bent maradjon korrepetálásra.

Ez még akár egész normálisan is hangozhatna, csak egy a bökkenő: az iskolában a gyerek nem használhatja a telefonját, viszont a tanár sem értesíti a szülőt, hogy a gyerek később ér haza. Így a gyerek is stresszel, ha rosszabb a jegye négyesnél, és a szülő is, ha a gyereke nem ér haza időben az iskolából, és hír sem érkezik felőle.

Gyakran visszatérő panasz a szülők és a gyerekek részéről is, hogy a tanár úgy viselkedik, mintha csak az ő tantárgya szerepelne az órarendben, és ha nem négyes-ötös belőle a gyerek, akkor vagy leteremti , vagy behívatja a szülőt. Ez mondjuk úgy, hogy sokszor 10-11 tantárgyat tanulnak a gyerekek egyszerre, nem kis elváráshalmaz, gyerek legyen a talpán, aki meg tud felelni neki. Viszont a legtöbb iskolában sem szakkör, sem korrepetálási lehetőség nincs. Több szülő is elmondta, hogy azért erre a problémára megoldási javaslatot is hoznak sok helyen: fogadjon a szülő a gyerek mellé magántanárt! De vajon ez milyen üzenet ez az elvárásokról és az iskolában történő oktatásról?

Dóra magántanár, akihez kifejezetten az iskolában gondokkal küzdő gyerekek járnak. Köztük egy budapesti általános iskola tanulója, aki hatodikos kora ellenére pánikbeteg. Osztálytársai között van olyan, aki vérző gyomorfekéllyel küzd.

És olyan is, akinél pszichés alapon alakult ki komoly hormonális probléma. Hangsúlyoznám még egyszer, hatodikos gyerekekről van szó. “Elképesztően súlyos tünetek ezek, amelyeket valószínűleg az okoz, hogy a gyerekek már első-második osztályban is azt hallgatták a tanítónénitől, hogy csak az ötös az elfogadható jegy. A tanerő azt állítja, neki magának egész életében csak ötösei voltak, a gyerekeknél pedig emiatt borzasztó gyorsan kialakult egy megugorhatatlan elvárásoknak való megfelelési kényszer.”

Azok a diákok, akiknek az ötös mellé becsúszik egy-egy négyes is, már másodikos korukban is azon stresszelnek ebben az iskolában, vajon ez elég lesz-e a későbbiekhez. Bár a szülők próbáltak párbeszédet kezdeményezni és változtatásokat elérni, lepattan minden próbálkozásuk, mert az iskola úgy csinál, mintha minden rendben lenne. Az egyetlen megoldás az marad, ha elviszik az iskolából a gyereket, de ezzel a tapasztalattal a hátuk mögött sokan úgy gondolják, sajnos máshol sem sokkal jobb a helyzet.

Tény, hogy rengeteg csodálatos pedagógus dolgozik az iskolákban, olyanok, akik hivatásuknak tekintik a tanítást, és akiktől gyerekeink olyan útravalót kapnak, amiből egész életükben, a legkülönbözőbb helyzetekben is építkezni tudnak. Szerencsére még ők vannak többségben.

De az is tény, hogy a szakmailag alkalmatlan, de legalábbis kifogásolható munkát végző tanárokkal szemben nem sok mindent lehet tenni. Ha a szülő megfogalmazza kétségeit, netán bemegy a tanárhoz beszélni a gyerekkel kapcsolatban, sok esetben – és természetesen sosem bizonyítható módon – ennek a gyerek issza meg a levét. A vezetéshez fordulni is rendszerint értelmetlen, mert általában falakba ütközik a szülő, szakmai alkalmatlanság miatt pedig a jelenlegi szabályozások és a rendszer hiányosságai miatt nem lehet eltávolítani egy tanárt, még a minősítési rendszer ellenére sem.

Nektek volt már hasonló tapasztalatotok a gyerekektek tanárainál? És ti mit tettetek?

 

Exit mobile version