nlc.hu
Aktuális

Gimnazista fiúval folytatott viszonyt egy pécsi plébános

Azonnali hatállyal felfügesztették a szolgálat alól a papot, aki maga kérte elbocsátását súlyos erkölcsi okokra hivatkozva. Úgy tudni, a plébános korábban egy gimnazista fiúval folytatott viszonyt.

A plébános hamvazószerdán kereste meg a pécsi megyéspüspököt, akinek vallott a papi hivatással össze nem egyeztethető kapcsolatáról. Úgy tudni, egy Pécsen tanuló gimnazista fiúval folytatott szexuális viszonyt.

A Pécsi Egyházmegye közleménye szerint az érintett plébánossúlyos erkölcsi okokra hivatkozva a papi szolgálatból való elbocsátását kérte évekkel ezelőtt történt események kapcsán, amelyek felvetik a fiatalkorú veszélyeztetésének alapos gyanúját”. A bejelentést kivizsgálták, az atyát pedig „minden papi működés gyakorlásától” azonnali hatállyal eltiltották.

A hvg.hu információi szerint Udvardy György megyéspüspök nem tud arról, hogy mások is érintettek lennének az ügyben. A püspök együttérzéséről és támogatásáról biztosított mindenkit, „akit egyházi személy részéről súlyos sérelem ér”. További részleteket a kivizsgálás és az ügy végleges lezárása után tesznek közzé.

Gimnazista fiúval lehetett kapcsolata a plébánosnak
Gimnazista fiúval lehetett kapcsolata a plébánosnak

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top