nlc.hu
Aktuális
Fel akarta gyújtani a vonatra várakozókat egy férfi Vácnál

Fel akarta gyújtani a vonatra várakozókat egy férfi Vácnál

Késsel fenyegetőzött, leöntötte a peronon várakozók ruháját, és egy cigarettacsikkel próbálta lángra lobbantani az utasokat.

Szobonya Lászlót keresik a rendőrök, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak. A jelenlegi adatok szerint a 38 éves férfi március 20-án este tíz körül a váci vasútállomás peronján várakozó sértettekkel veszekedni kezdett, majd a ruházatukat égésgyorsítóval lelocsolta.

A folyadékból a földre is öntött, amit egy égő cigarettacsikkel próbált meggyújtani. Ezt az időközben a peronra érkező vasúti biztonsági őr oltotta el. Szobonya, a gyanú szerint nem csak fenyegetőzött, de a kését is elővette, majd elmenekült.

Fel akarta gyújtani a vonatra várakozókat egy férfi Vácnál

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kéri, hogy aki Szobonya László tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es “Telefontanú” zöld számán, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top