Aktuális

Ásóval verte meg szomszédját egy rózsabokor miatt

Korábban együtt gondozták a társasház kertjét, ám egy rossz helyre ültetett rózsabokor miatt csúnyán összevesztek.

Tavaly, egy szeptemberi délelőtt az ügy sértettje békésen gyomlálta a püspökladányi társasház virágoskertjét, mikor egy másik lakó – akivel korábban együtt gondozták a kertet – rászólt, hogy azonnal ültesse át az egyik rózsabokrot, mert az rossz helyen van.

Nemcsak rászólt a sértettre, hanem szidalmazni is kezdte, majd kihozott a lakásából egy ásót és a megszeppent kertész kezébe adta, aki elkezdte kiásni a rózsát. A szóváltás azonban egyre élesebb lett, és egy ponton a vádlott kikapta az ásót ellenfele kezéből, és ráütött a karjára, majd fejbe csapta.

A Püspökladányi Járási Ügyészség szerint a bántalmazás következtében a sértettnek 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülései keletkeztek, azonban figyelemmel az elkövetés eszközére, a sérült testtájékra, a vádlott szándéka súlyosabb sérülés előidézésére irányult.

Mivel a püspökladányi nő cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen, a bűncselekmény elkövetéséhez használt ásó pedig élet kioltására alkalmas, ezért súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top