Már gyermekként a zene volt az önkifejezési módszere
A magyar zenei élet meghatározó alakja, Bartók Béla művészete korszakalkotó volt. 1881. március 25-én született, és a XX. század egyik legjelentősebb zeneszerzője, zongoraművésze, népzenekutatója lett, akiről zenéjét hallgatva nem is gondolnánk, mennyire érzelmes, szerelmes férfi volt legbelül, pedig minden, ami a szívében volt, az jelen van a zenéjében is. A zene iránti szeretetet, vagy inkább szenvedélyt már születésétől kezdve magában hordozta, hiszen édesanyja kiválóan zongorázott, édesapja pedig szülővárosa, Nagyszentmiklós iskolájának igazgatója, a városi zenekar vezetője, zongorista, csellista és zeneszerző volt. Szinte magától értetődött, hogy az ifjabbik Bartók Béla is a zenére teszi fel az életét, hiszen
négyéves korában már negyven dalt tudott elpötyögni a zongorán, ötévesen már négykezes darabokat játszott édesanyjával, hatévesen pedig kiderült róla, hogy abszolút hallása van.
Betegeskedő, visszahúzódó gyermek volt, aki évekig otthont tanult tanítónő anyjától. A zene számára nemcsak gyönyörű dallamokat jelentett, hanem egyfajta önkifejezési módszert is. Érzéseit, gondolatait a leginkább már ekkor is a zene által tudta kifejezésre juttatni, és ez a későbbiekben sem változott. Apja korai halála után anyjára hárult a családfenntartás gondja, a megélhetés miatt rengeteget költöztek, és az állandó vándorlás miatt sokáig nem tudott megfelelő zenei képzésben részesülni.
Pozsonyba költözésük után volt lehetősége komolyabb zenei fejlődésre Erkel Ferenc fiának keze alatt. Bartók ekkor ismerkedett meg a klasszikus zeneirodalom alapvető műveivel. Kilencévesen kezdte komponálni első zongoradarabjait, és ekkor már tudni lehetett róla, hogy nagy jövő elé néz. 18 évesen már a Zeneakadémia növendékeként zongora és zeneszerzés szakon tanult, és már azokban az években bejárta Európa egy részét koncertkörútjaival.
Egész életét meghatározta egy boldogtalan szerelem
Bartók Béla 25 éves volt, amikor megjelent életében az első szerelem, a nagybetűs, de beteljesületlen szerelem, amely egész további életét és munkásságát is meghatározta. Reménytelen szerelme Geyer Stefi volt, akit csodagyerekként tartottak számon: már tizenévesen bejárta hegedűkoncertjeivel a világot. Bartók 1906-ban találkozott vele először, és nagyon hamar jóban lettek, sokat találkoztak és leveleztek egymással. A fiatal Bartókban már a megismerkedésükkor megmozdult valami, ami több volt puszta barátságnál vagy kollegiális viszonynál. A lány azonban soha nem viszonozta a zeneszerző szinte életfogytig tartó szerelmét. Bartók szabad szellemben udvarolt a lánynak, akit – mélyen vallásos lévén – ez nagyon megdöbbentett. A viszonzatlan szerelemről levelek sokasága árulkodik, és persze az a rengeteg mű, amellyel Bartók megpróbálta feldolgozni a kikosarazást. Harag, düh, elkeseredettség mind jelen van e darabokban.
A szíve hölgyének írt I. hegedűversenyt Stefi soha nem játszotta el, annak ellenére, vagy éppen azért, mert tudta, hogy a mű róluk szól.
A Bartók által írt 14 Bagatell című zongoraciklus 13. darabja, A szeretőm táncol című mű is e kapcsolatról szól. A művet később Bartók egybeolvasztotta a Stefinek írt hegedűversennyel, és Két arckép címmel zenekari darabbá írta át. Ebben már nem szerelmét, a kedves, bohém lányt akarta ábrázolni, hanem a beteljesületlen álmát, azt is ironikusan, szinte magát kinevetve. Bartók szinte soha nem tudta igazán kiheverni Stefi visszautasítását, és még évtizedekkel később, egészen 1939-ig fel-fellángolt művei egy részében ez az érzelmi csapás. Kapcsolatuk egyébként nem szakadt meg teljesen. Amikor Bartók később Amerikába akart menekülni, az akkor már Svájcban élő Geyer Stefi segített neki ebben.
Zenével figyelmeztette feleségét a lelkében rejtett titokra
Bartók 26 éves korától a Zeneakadémia zongoratanára lett. Egyre több időt szentelt a népdalgyűjtésnek, fonográffal járta a falvakat, és együtt dolgozott e téren Kodály Zoltánnal is. Zeneszerzőként a magyar hagyományokat kereste és ötvözte az európai tradíciókkal. Ekkortájt született meg első nagyobb lélegzetvételű műve, az I. vonósnégyes.
Zeneszerzői munkássága azonban ekkor még egyáltalán nem nyerte el sem a szakma, sem a közönség tetszését. Az 1911-ben írt, mára hatalmas elismeréssel övezett A kékszakállú herceg vára című operáját eredetileg nem is volt hajlandó bemutatni senki.
Magánéletében látszólag nagy változást hozott, hogy 28 évesen megnősült, Ziegler Mártát vette el, és egy évvel később, 1910-ben megszületett első fia. A mélyben azonban tovább dúltak a Geyer Stefi iránti érzelmek, a szerelemi csalódás. Lelki válságát jelezte már A kékszakállú herceg vára is, amelyben a főhősnő azt a bizonyos tiltott, rejtett hetedik ajtót is kinyitja, vesztére, mivel az nagy titkot rejt. Azt a titkot, hogy Bartók régi szerelmét, Geyer Stefit siratta. E művet éppen ezért nejének ajánlotta, jelezvén számára, hogy a hetedik ajtó mögötti érzelmekre soha ne akarjon rájönni, mert olyan dolgok vannak ott eltemetve, amelyeket jobb nem bolygatni egyiküknek sem. Végül mégsem sikerült együtt maradniuk, Bartók 1923-ban elvált feleségétől.
Tanítványát vette el, aki átsegítette őt válságain
A zeneszerzői kudarcok és a magánéleti válságok negatív hatásai, valamint az I. világháború hangulata mind érződtek Bartók műveiben, amelyekre egyre inkább a radikális hangvétel volt a jellemző. Első nagyobb sikerét mégis a minden szempontból legzűrösebb időszakban, 1917-ben aratta A fából faragott királyfi című művével és a II. vonósnégyessel. Az I. világháború után sokat koncertezett itthon és külföldön is, utazásai során megismerkedett a szakma jeles képviselőivel, Igor Sztravinszkijjal és Maurice Ravellel.
Még válásának évében elvette egyik tanítványát, Pásztor Edithet, ahogyan mindenki ismerte, Dittát, és rá egy évre megszületett második fia. Az új házasság rendkívül jó hatással volt Bartókra, hiszen nagyon termékeny és sikeres alkotói korszak köszöntött rá.
Ekkor született többek között az I. és II. zongoraversenye, és zongoristaként számos országban tartott hangversenykörutakat is, 1935-től pedig a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Művészete, “hangja” az 1930-as évek második felétől egyre letisztultabbá vált, ahogyan ő nevezte, “zseniális egyszerűség” uralkodott a műveiben, mindezt a Divertimentójával lehet talán a leginkább jellemezni.
Siker várta Amerikában, de haza már nem térhetett
Bartók édesanyja halála után, a II. világháború elől 1940-ben Amerikába menekült, ahol többek között a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zenéről, és olyan nagyságoknak írt műveket megrendelésre, mint például Yehudi Menuhinnak a Szonáta szóló hegedűre című darabot. Bár eredeti szándéka szerint a háború után haza akart térni Magyarországra, erre már nem kerülhetett sor. Élete utolsó három évében küzdött a leukémiával, de legyőzni nem tudta a betegséget. 1945-ben, 64 évesen New Yorkban meghalt.
