Soha nem sikerült elgyászolnom a veszteséget, hogy amikor Luciano Pavarotti, Placido Domingo és José Carreras Bécsbe látogatott, mindössze pár ezer forinton múlt, hogy meg tudjam venni a legolcsóbb jegyet a koncertjükre. Vigasztalhatatlan voltam, a szívem mélyén pedig tudtam, soha ilyen közel nem leszek már ahhoz, hogy beteljesüljön az álmom. Luciano Pavarotti halálával aztán ezt a veszteséget már soha nem tudtam feldolgozni. Amikor március 25-én este a Boscolo Budapest Hotel felé vettem az irányt, álmomban sem gondoltam volna, hogy a sors sokszorosan kárpótol majd.
Egy kedves ismerősömet szerettem volna viszontlátni a Night At The Opera gálaesten, amiről utóbb kiderült: olyan esemény, ami a világ összes reflektorfényét megérdemelte volna, gigantikus plakátokon, emberek ezreit elérő hirdetéseken kellett volna hirdetni ahhoz, hogy ne csak pár száz ember számára keljen életre Verdi, Puccini vagy épp Bellini csodája.
Giacinta Nicotra és Dario Di Vietri
Az Ariadimusica olasz zeneakadémia művészei – Giacinta Nicotra káprázatos szoprán, Irene Molinari temperamentumos mezzoszoprán, Carlo Guelfi híres bariton, Dario Di Vietri fiatal tenor és Sergio La Stella szenvedélyes zongorista és karmester – egészen Budapestig utaztak, hogy egy ingyenes koncerten az opera történetének legszebb szerzeményeit mutassák be úgy, ahogy talán még soha nem hallhattuk.
Az Ariadimusica egy új római zenei kezdeményezés, elnöke az olasz zongoraművész, Maestro Gianni Maria Ferrini. Ő gondolta ki, majd alapította meg ezt a fontos zeneiskolát és zeneakadémiát Rómában. Nemzetközi hírű művészekkel és zenészekkel működnek együtt, zenei masterclassok, tanfolyamok és magas szintű operaének-oktatás folyik náluk. A Tudomány és a Zene címere alatt koncertsorozatuk első színhelyéül Budapestet választották. Az eseményt a HC Welth ügyvezető igazgatója, Dottor Alessandro Stacchini nyitotta meg.
Irene Molinari és Carlo Guelfi
Már az első dallamok után az ember kezei a karfát szorították, lélegzetét visszafojtotta, nehogy csak egy századmásodpercre is lemaradjon azokról a káprázatos mélységekről és magasságokról, amikről el lehet hinni, hogy tényleg nem e világiak.
Miközben a gombóc egyre nagyobbra nőtt a torkomban, eszembe jutott, kislányként – amikor zongorázni kezdtem – mindig azt gondoltam, hogy a zene nem lehet az ember műve, túlságosan szép, tiszta és jó ahhoz; biztos, hogy Isten és az angyalok keze van a dologban.
Sergio La Stella
Amikor meghallottam Puccini E lucevan le stelléjét, azt, amit legkedvesebb Pavarotti-CD-mről karcosra hallgattam, újra azt éreztem, ez a zene az ég gyönyörű ajándéka, megnyitja az ember fáradt szívét, meggyógyít, és a magasba emel. Puccini Nessun dormája után már csukott szemeimen keresztül ömlöttek a könnyeim, Giordano Nemico della Patriája mélységes hálával töltötte el a lelkem, Verdi pedig Libiamo Ne’lieti Calicijével figyelmeztetett: ünnepelni kell az életet, ameddig csak lehet.
fotó: Ariadimusica
Eszembe jutott, mennyi évet elvesztegettem az életemből zene nélkül amiatt, hogy iskolai tanulmányaim során csoda helyett unalom jutott – mert a zenét úgy is el lehet juttatni a hétköznapok emberéhez, ahogy ezek a művészek teszik: áhítattal, alázattal, szerelemmel.
Olvass még az operáról az NLCafén!
- Az Operaház kulisszái mögé visznek Darab Dénes balett-táncos fotói
- Elképesztő operaházak a világ minden tájáról
- Kimondani is gyönyörűség, hogy az Operaházban dolgozom
