Aktuális

Más házát kezdte bontani, hogy az övé felépülhessen

Fontos dolog az újrahasznosítás, de nem abban a formában, ahogy azt egy 28 éves környei fiatalember elgondolta. Ő egy üresen álló házat kezdett el bontani, hogy annak tégláit és gerendáit saját építkezésénél használja fel.

Lopás vétsége miatt kell felelnie annak a 28 éves környei férfinak, aki az elmúlt fél évben egy használaton kívüli házat kezdett el bontani a faluban. Hónapok alatt 52 darab fa tetőgerendát, 39 darab távtartó gerendát fűrészelt ki a tetőből és vitt haza. Mivel a ház továbbra is őrizetlenül állt, így vissza-visszajárt ellopni ezt-azt, például 5 négyzetméternyi téglát is elbontott a ház egyik falából.

A tatabányai nyomozóknak a napokban sikerült azonosítaniuk a férfit, akit el is fogtak. A házkutatás alatt a rendőrök megállapították, hogy a lopott építési anyagokból a gyanúsított udvarán tároló, illetve kerítés épült.

A 28 éves férfi beismerte a lopást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top