Kaszával támadt a rendőrre a begőzölt férfi

nlc | 2017. Április 03.
Az intézkedő rendőr két felbőszült család összecsapását próbálta megakadályozni, amikor a kaszás férfi rátámadt.

2016 októberében a Somogy megyei Igalon két haragos család között kialakult vita miatt rendőri intézkedésre került sor.

A két család tagjai – 9-10 fő – ásóval, kerítésléccel, bozótvágó késsel a kezükben álltak egymással szemben, az egyik férfi, a későbbi vádlott pedig egy, az élet kioltására is alkalmas kaszát tartott magánál. Az intézkedő rendőr a két csoport közé állt azért, hogy az esetleges verekedést megakadályozza. A kaszát tartó férfit felszólította, hogy a kaszát tegye le, ennek azonban ő nem tett eleget, hanem a kaszával többször is a rendőr irányába suhintott, miközben szóban is provokálta.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt a férfival szemben. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a kasza elkobzását indítványozta.

ugyeszseg.hu

 

Exit mobile version