nlc.hu
Aktuális
Németországban tört be, itthon áll bíróság elé a zalai férfi

Németországban tört be, itthon áll bíróság elé a zalai férfi

Németországban felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, ennek ellenére házakba tört be, és autót is lopott egy zalai férfi. Most Nagykanizsán emeltek vádat ellene.

K. Árpádot 2015-ben Hannoverben lopás miatt 14 hónap, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, a próbaideje 2018 áprilisában járt volna le.

A férfi tavaly júliusban élettársával újból Németországba utazott, hogy munkát találjon. Hannover környékén nem talált állást, és mivel pénze sem volt elég, az élettársát pedig vissza akarta hozni Magyarországra, úgy döntött, hogy betörésekből teremti elő a szükséges anyagiakat.

Egy német településen 2016 augusztusában az egyik éjszaka betörte egy lakóház teraszának üvegajtaját, és magához vette a házvezetőnő autókulcsát. A házból mintegy negyedmillió forint értékben érmegyűjteményt, táskákat, késkészletet, órát, némi készpénzt és két bankkártyát is pakolt a Mercedesbe, majd élettársával együtt elhajtott.

Egy másik településen szintén a teraszajtót felfeszítve tört be egy házba. Onnan márkás női táskákat, kozmetikumokat, könyveket és készpénzt, valamint bankkártyát lopott el, mintegy százezer forintnyi kárt okozva.

A még Németországban elfogott férfi ügyét a hatóságok a nemzetközi egyezményekben foglalt lehetőséggel élve átadták Magyarországnak. A többszörös visszaesőnek számító K. Árpád ellen ezért a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, magánokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás, továbbá jármű önkényes elvétele miatt – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top