Aktuális

Otthagyta a közmédiát Al Ghaoui Hesna

Tizenkét évnyi együttműködés után, március végén felmondott az MTVA-nál Al Ghaoui Hesna. A riporter most beszélt először felmondásának okáról.

Hesna D. Tóth Krisztának adott exkluzív interjújában beszélt arról, hogy mindaz, amit a menekültválság kezeléséről és még számos más dologról ő gondol, nem esett egybe a köztévé elképzeléseivel, végül ez vezetett a felmondásához. “Az elmúlt időszakban történtek számomra is elfogadhatatlan dolgok az országban és a televízióban, ezek miatt bennem is voltak dilemmák, hogy fölálljak vagy sem” – mondta, és hozzátette, hogy ugyanakkor hálás is a tévének, mert az utóbbi öt évben gyártott Bábel című műsorát teljes szabadságban készíthette, senki nem szólt bele semmibe, és a műsor hűen tükrözte az általa képviselt értékeket. 

Arra a kérdésre, hogy végül mi volt az a konkrét eset, ami után úgy érezte, hogy tovább nem lehet húzni és tényleg fel kell állni, a riporter azt válaszolta, hogy egyértelműen a Bábel megszűnése volt az utolsó csepp a pohárban. “Az emberek megpróbálják leegyszerűsíteni a dolgokat és egymást. A közszereplőket belepakolni a jobboldali zsákba vagy a baloldali zsákba, a “migránssimogatóba” vagy a fajgyűlölőbe… nincs középút, a szivárványnak nincsenek színei, csak fekete meg fehér van. (…) Amikor világossá vált, hogy megszüntetik a Bábelt, akkor már semmi értelmét nem láttam annak, hogy maradjak. Persze fölajánlottak néhány lehetőséget – például visszamenni a hírműsorokba –, de én mást nem szerettem volna ott csinálni” – fogalmazott. 

 A szír származású újságíró a Facebookján és különböző interjúkban is többször kiállt a menekültek ügye mellett, többször lement a beremendi határra segíteni is, de mint mondja: sosem volt ebből házon belül problémája, sosem vették elő emiatt az MTVA-nál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése