Aktuális

Átjárót épített a szekrénybe, de Narnia helyett börtönbe került

Sorozatbetörőt fogtak a rendőrök Mezőberényben, aki számított a kék ruhások érkezésére, ezért rejtekhelyet készített magának otthon. Nem volt elég rejtett.

Elfogató parancsot adtak ki a 40 éves I. Zsolt ellen, mert börtönbe kellett volna vonulnia két évre, de Zsolt inkább elrejtőzött a hatóságok elől. Békés megye több településén is megfordult, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei végül egy mezőberényi tanyán találták meg.

Így fogták el Zsoltot a rendőrök:

Zsolt a tanya egyik helyiségében, a falban alakított ki magának búvóhelyet, ahová a rendőrök elől el is rejtőzött. A bűnöző a bútor alsó ajtaján keresztül mászott be a falban kialakított rejtekhelyre, majd a szekrény hátlapját visszaillesztette. Az alsó polcon ruhák is voltak, hogy elfedjék a titkos helyiség bejáratát.

De Zsoltot a rendőrök megtalálták, majd elfogása után elszállították a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése