Egy házasság közgazdaságtana. Így szólna a Rég nem szerelem című film eredeti, francia címe, ha a magyar címadó ragaszkodik a szó szerinti fordításhoz. Bármilyen furcsa ez a cím, nagyon találó. Ahogy egy házasság elér arra a szintre, hogy a két fél válni szeretne, hirtelen minden lefordítódik a számok nyelvére. Egyszer csak fontos lesz, hogy ki fizette a tévét, ki vette a bútorokat, ki törlesztette a kocsi részleteit és ki mennyit rakott bele a családi házba. Egy életből valahogy kettőt kell csinálni, és ez nem megy másképp, csak osztozkodással. Hallani persze békés válásokról is, amikor a két fél leül, szépen megbeszéli a dolgokat, és igazságosan megosztoznak a közös vagyonon, de nem ez a jellemző. A válás többnyire együtt jár a kapcsolat drasztikus megromlásával, sőt jó eséllyel még sértődés, düh és frusztráció is párosul hozzá, és ez együtt egyenes út ahhoz, hogy az osztozkodást valamelyik – esetleg mindkét – fél kicsinyes bosszúállásra használja.
A mi házunk, a mi börtönünk
Marie és Boris válófélben vannak. Nem tudjuk pontosan, mi vezetett kapcsolatuk megromlásához, de itt nem is ez a lényeg. A férfi a lelke mélyén talán még egy kicsit reménykedik abban, hogy a dolgokat vissza lehet csinálni, Marie azonban biztos benne, hogy ennek vége. Még az sem tántoríthatja el, hogy Borisszal van két csodaszép kislányuk. Ideális esetben a férfi már rég elköltözött volna a közös házból, csakhogy ez egyáltalán nem ideális helyzet.
Az építészmérnök Boris egy ideje képtelen munkát találni, nincs pénze arra, hogy albérletbe menjen, így jobb híján ott marad a házban. Persze részben azért is, mert titkon azt reméli, hogy a felesége és a gyerekei közelében maradva talán helyrehozhatja valahogy a házasságát. Marie-t azonban megőrjíti a férfi, akit folyton csak lebzselni lát. Próbál egyfajta házirendet kialakítani, hogy mikor melyikük legyen otthon, és ki mennyi időt töltsön a gyerekekkel, de Boris mindenbe belerondít, és csak akkor hajlandó elköltözni onnan és aláírni a válási papírokat, ha a felesége kifizeti a részét a házból. Ezzel a csapdahelyzettel indít a Rég nem szerelem, ami a helyzet klausztrofóbiáját azzal is érzékelteti, hogy a szereplői a film végéig egyszer sem mozdulnak ki a házból, csak az épület és az udvar területén láthatjuk őket. Hiába a szép, tágas, világos terek, azáltal, hogy a házaspárral együtt mi sem mozdulhatunk ki onnan, egyfajta börtönként tekintünk rá. Egy olyan épületként, ami az útjában áll annak, hogy a pár tagjai újra boldogok lehessenek.
A legnagyobb veszekedések mindig piszlicsáré dolgok miatt törnek ki
Joachim Lafosse rendező beránt minket a ház közepébe, és kamerájával olyan közel visz bennünket a szereplőihez, amennyire csak lehetséges. Nézőként időnként úgy éreztem magam, mintha a ház ötödik lakója volnék, vagy legalábbis egy vendég, aki kényelmetlenül közel kerül egy feszültségekkel teli kapcsolat utolsó szakaszához. Mintha az ember kénytelen lenne vendégségben ülni a barátainál, akik egykor olyan csodásak voltak együtt, de ma már csak kicsinyes veszekedésekre és állandó odaszúrásokra futja tőlük. Úgy éreztem én is ott vagyok azon a kényelmetlen hangulatú baráti vacsorán, amit Marie tart a kertben, és amit meglátva Boris úgy gondolja, a közös barátaik elárulták őt azzal, hogy elfogadták a nő meghívását. Túlságosan ismerősnek és életszagúnak éreztem a helyzetet, amikor Marie azért kezd el veszekedni a férjével, mert a férfi egy olyan polcról evett sajtot a hűtőből, ahonnan neki nem lenne szabad.
Egyszerre vicces és szomorú, hogy egy megromlott kapcsolatban a legnagyobb veszekedések általában teljesen jelentéktelen, piszlicsáré dolgokon törnek ki. Két közel sem hibátlan, de alapvetően szimpatikus embert látunk, akik nagyon közel járnak ahhoz, hogy végérvényesen meggyűlöljék egymást. Pedig mind Marie, mind Boris tudja, hogy ezt nem lenne szabad. Nemcsak kettejük, hanem a gyerekek miatt sem.
Méltósággal válni
Az már nagyban a házaspárt alakító színészeknek, Bérénice Bejónak (aki A némafilmesből lehet ismerős) és Cédric Kahnnak is köszönhető, hogy nem csináltak a filmből ajtócsapkodós, tányértörős, színpadias drámát, hanem ennél sokkal finomabban, árnyaltabban dolgoztak. Még arra is figyeltek, hogy ha csak pár pillanatra is, de időnként éreztessék velünk, hogy ez a két ember egykor nagyon szerette egymást, és ez a szeretet nem múlt el köztük teljesen nyomtalanul. Az a jelenet, amikor a gyerekeik társaságában a nappaliban táncolni kezdenek, olyan kedves intimitást és meghittséget sugároz, amit nem várna az ember egy olyan mozitól, ami egy kapcsolat széthullásának krónikája.
A film igazi tétjét az adja, hogy két, alapvetően szimpatikus ember meg tudja-e őrizni a méltóságát, és felül tud-e emelkedni a saját, sokszor kicsinyes sérelmein egy nagyobb jó kedvéért.
Mert a másik opció az, hogy teljesen kikészítik egymást, és mire eljutnak odáig, hogy Boris végre elköltözik a házból, már túl késő lesz. Egy életre meggyűlölik egymást, és már abban sem fognak tudni együttműködni, amiben erre nagy szükség volna: a lányaik felnevelésében.
Nem akarom elárulni, hogy mi történik a film végén, így csak annyit mondok, hogy a Rég nem szerelem végig okosan, fájdalmas közelségből mutatja meg nekünk azt, hogy mi történhet egy kapcsolattal annak befejezése után, ha mégsem lehet örökre búcsút inteni egymásnak a gyerekek miatt. Ha pedig a francia középosztály olyan problémákkal küzd, amiket a filmben láthatunk, képzeljük el, hogyan folyna egy hasonló válás egy magyar házaspár esetében…
