Aktuális

Dortmundi merénylet: őrizetbe vettek egy embert

Két ember után nyomoztak a hatóságok, mindketten iszlamisták. Az egyiküket őrizetbe vették.

A Borussia Dortmund focicsapat csapatszálló buszai ellen elkövetett, kedd esti támadással kapcsolatban két ember került a hatóságok látókörébe. Mindketten az “iszlamista spektrumhoz” tartoznak. Házkutatást tartottak náluk, az egyiket őrizetbe vették. Egyelőre vizsgálják, hogy kezdeményezzék-e előzetes letartóztatását – mondta el a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője.

Az eddigi adatok szerint feltételezhetően terrorista hátterű merénylet történt, de az indíték egyelőre ismeretlen. A helyszínen három, azonos szövegezésű írást találtak, amelyek alapján “lehetségesnek tűnik az iszlamista háttér”. A szöveget mindenekelőtt a muzulmán vallással és kultúrával foglalkozó tudomány, az iszlamológia elemzési szempontjai szerint vizsgálják – foglalja össze az MTI a szóvivő közleményét.

A német sajtóban megjelent híreket megerősítve a szóvivő hozzátette, hogy az “Allah, a Könyörületes és Irgalmas nevében” kezdetű, aláírás nélküli szöveg tartalmazza azt a követelést, hogy vonják vissza az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióból a német légierő Tornado felderítőgépeit, és zárják be a németországi Ramsteinnél működő amerikai légi bázist. Az utóbbi követelés lehetséges magyarázata, hogy a támaszpontnak sajtóértesülések szerint fontos szerepe van az amerikai légierő drónokkal végzett műveleteiben, amelyek esetenként az Iszlám Állam által ellenőrzött szíriai és iraki területeket is érintik.

A robbanószerkezetekben fémszegecseket helyeztek el. Egy ilyen tárgy áthatolt az autóbusz szélvédőjén és belefúródott egy ülésbe, csak a szerencsén múlott, hogy nem történt komolyabb baj. A pokolgépek összetételét és gyújtószerkezetét még tanulmányozzák.

Sajtóértesülések szerint a hatóságok egy 25 éves iraki férfit vettek őrizetbe. A Bild című lap szerint éppen egy robbantásos merénylet előkészítésén dolgozott, amikor elfogták wuppertali otthonában. A hatóságok látókörébe került másik ember egy 28 éves német férfi. A hatóságok mindkét férfit az észak-rajna-vesztfáliai iszlamista szubkultúra tagjai között tartják számon. A nyomozás első megállapításai alapján legalább egyikük a támadás pillanatában a helyszín közelében tartózkodott.

A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre szállító autóbusz ellen kedden este követtek el robbantásos merényletet a csapat dortmundi szállásának közelében, a városi stadiontól mintegy 10 kilométerre. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők három robbanószerkezetet rejtettek el egy parkolónál a sövényben. Mindhárom működésbe lépett, amikor a busz elhaladt mellettük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top