6 dolog, amit pianínó helyett szeretnék az iskolákba

Kun Gabi | 2017. Április 19.
A zenei neveléssel semmi bajom, de azzal már sokkal inkább probléma van, ha a pianínók első helyre kerülnek az iskolai eszközök fontossági sorrendjében.

“A kormányzás végére minden olyan iskolának lehet pianínója, ahol még nincs ilyen hangszer, s azt ajándékba kapja a kormánytól – mondta Balog Zoltán oktatásért is felelős miniszter szombaton a Katolikus Rádióban.” via

A zenei nevelés fontos. Zenetagozatra jártam általánosban, felnőttként pedig tíz évig énekeltem egy nagy kórusban, bejártam velük a világot, pontosan tudom, milyen fantasztikus lehetőségeket rejt személyiségfejlődés szempontjából a zene és az éneklés egy gyerek számára. Kell, hogy az iskolákban a zene jelen legyen, ha lehet, minél nagyobb mértékben, de közben az is kellene, hogy az iskola fontossági sorrendjében a helyén kezeljük. A helye pedig nem a legelső. Még csak nem is a második.

Rögtön hat fontosabb dolgot fel tudok sorolni, amit az előtt kellene rendbe tenni, mielőtt ingyen pianínókkal árasztják el az iskolákat. Aztán ha ezek megvannak, akkor már jöhetnek a zongorák, klarinétok, hegedűk, sőt akár egy egész szimfonikus zenekar is.

1. Tiszta iskola vécé

A vesszőparipám az iskolai vécé, mert olyan rémtörténeteket mesélt már róla a két iskolás lányom, hogy látatlanban hányinger kerülget. Pedig a minimális és alapvető emberi higiénia talán fontosabb lenne, mint a pianínók. Az, hogy legyen tiszta a vécé, hogy legyen benne vécépapír, és ne a tanári vécéből kelljen lopkodniuk. Hogy legyen szappan, és ne legyen eltörve a csap. Meg úgy egyáltalán, legyen ajtó azon a vécén, amit magára tud csukni a gyerek, ha épp használni akarná.

Borzasztóan szeretném, ha nem kellene azon aggódnom anyaként, hogy a lányaim is visszatartják a vizeletüket, mert annyira undorodnak az iskolai vécétől, sőt nem is isznak egész nap – ami bizonyítottan kihat a gyerekek teljesítményére is –, hogy csak itthon kelljen elmenniük vécére. Olyan érzésem van, mintha nem is gyerekként, hanem kis állatokként lennének kezelve, akiknek elég, ha hetente egyszer kitisztítják tessék-lássék módon az almot.

2. Normális számítógépek

Mert ugye manapság a számítógépek virágkorát éljük, és ha a gyerekek nem tanulják meg kezelni rendesen a számítógépeket, akkor hátránnyal indulnak az életben. Nem úri huncutság ma már, mint az én gyerekkoromban volt a Commodore 64-es, hanem az élethez szükséges alapkellék. Kell ahhoz, hogy majd felnőttként elboldoguljon a munkájában, függhet tőle akár a karrierje is.

Ahhoz, hogy normális informatikaoktatást tudjon adni az iskola, márpedig nem elég, hogy van egy 30 fős osztályra 6 darab ősrégi gép, amin alig zörög el a windows 5-ös, és szaggat a net. Nem azért kell jó gépeket adni a kezükbe, hogy tudjanak minecraftozni órán, hanem azért, hogy megtanulják, hogyan tudják használni a tanuláshoz, hogyan kell a neten található sok szemét között kincsekre találni, hogyan tudnak megszerkeszteni profin egy dokumentumot, és hogyan lehet a javukra fordítani majd felnőttként azt, amit egy számítógép tud nyújtani nekik.

3. Tornaterem

A kötelező testnevelésóra napi szinten akár még jó ötlet is lehetne, ha meglenne hozzá a megfelelő eszköz. Mi kell egy tesiórához? Hát, tornaterem például kellene hozzá. De nincs. Vagyis nincs elég. Ezért aztán születnek olyan megoldások, hogy lefelezik két osztály számára az amúgy sem épp óriási tornatermet, vagy hogy az osztályteremben, padok között tornáznak, esetleg kimennek ténferegni az udvarra, de legtöbbször csak malmoznak a helyükön ülve, mert nincs egy talpalatnyi szabad hely, ahol a tesiórát meg tudnák nekik tartani. Mert hatszáz diáknak egy tesiterem napi tornaórára nem elég, még a legrosszabb matekos is ki tudja számolni, hogy milyen tömegnyomor lenne abban az egy szál teremben, amibe be kellene zsúfolódniuk kötelezően.

4. Szekrények

A Nagy Szekrény Problémával felsőben szembesültem, amikor gyűjtést rendezett az iskola, hogy legyen a gyerekeknek szekrényük, amibe be tudják zárni a kabátjukat, bármilyen cuccukat az iskolában. Azért van felsőben szükség szekrényekre, mert itt már nem állandó osztályterem van, hanem kezdődik a vándorlás a termek között. Ha pedig szabadon hagyják a folyosón a holmikat, az a lopós kedvűeknek felhívás keringőre, azaz amit el lehet lopni, az el lesz lopva egy iskolában is.

Ennek fényében a szekrény alapfelszerelés kellene hogy legyen, de nem az, és az iskoláknak nincs is pénzük arra, hogy beszerezzenek zárható szekrényeket a 600 diák számára. A lányaim iskolájában erre azt a megoldást találták, hogy heti váltásban voltak a gyerekek a meglévő szekrényekre, ami azt jelenti, hogy egy hétig biztonságban tudhatták a cuccaikat, egy hétig pedig vonszolták magukkal mindenhova mindenüket. Biztos ebből is tanultak valami fontos bölcsességet az életre, csak még nem fejtettem meg, mi lehet az.

5. Kréta

Meg szivacs, papír, festék a nyomtatóba, non plus ultra: rendes tábla, amit le is lehet törölni. Egyszóval alapvető eszközök kellenének, amikkel fenntartható az iskola működése. Mert hát milyen világ az, ahol nem tudnak egy hosszabbítót beszerezni, ahol hónapokat kell várni krétára vagy papírra, amire a tanárnak szüksége lenne a tanításhoz. A krétát azért emelem ki, mert az már annyira a legszükségesebbek legszükségesebbike, hogy egyenesen röhej, hogy épp ezen megy a huzavona, hogy még az is be van osztva, óránként mennyi krétát fogyaszthat el egy tanár.

Teljesen abszurd, hogy egy iskolában nem lehet számolatlanul a tanításhoz használni annyi krétát, amennyi szükséges, sőt büntetést vonhat maga után, ha több kréta elfogy, mint amennyit kiosztottak. Gondoljunk bele a helyzetbe, ahogy ott áll a tanár a tábla előtt, csonka krétával a kezében és azt mondja magában, hogy “ha ezt az egyenletet felírom teljesen, akkor elfogy a kréta és azzal átlépem a napi kvótát.” Ugye, hogy milyen szürreális? Pedig ez a valóság.

6. Több tanár, több osztály

Olyan szinten le vannak terhelve az iskolák, csoda, hogy egyáltalán működni tudnak még. Az, hogy harminc gyerek van egy osztályban egy tanárra, egyáltalán nem normális. Hiába mondja nekem bárki, hogy de hát harminc éve, a mi gyerekkorunkban is ennyien voltunk, attól még nem lesz normális. Már ezerszer bebizonyította mindenféle szakértő és gyerekpszichológus, hogy az optimális létszám az osztályban maximum 20 gyerek, ebben az esetben lehet differenciáltan tanítani, odafigyelni a gyerekekre, segíteni azoknak, akik lemaradtak és motiválni azokat, akik valamiben különösen tehetségesnek mutatkoznak.

Így viszont, hogy ennyi gyereket bezsúfolnak egy osztályba, leterhelik a tanárokat, leterhelik a gyerekeket, mindenki vesztesen jön ki a helyzetből. Aki lemaradt a tananyagban, az elsikkad, aki tehetséges, azt nem is veszik észre, és nem fejlesztik tovább. Lesz sok frusztrált kisgyerek és pedagógus, akik csak arra játszanak, hogy valahogy túléljék a mai napot és ép bőrrel kerüljenek ki az iskolából. Pedig halványan úgy rémlik, mintha nem ez lenne az iskola és az oktatás fő célja.

 

Exit mobile version