Aktuális

Hatalmas felfordulás lesz hétvégén a Keletinél és a Nyugatinál

Április 22-től 24-ig felújításokat végeznek a Keleti pályaudvaron és a Kőbánya felsőig tartó vonalszakaszon, emiatt számos a Keleti és a Nyugati pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul a hétvégén.

A vasúti karbantartás során a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között az egyik vágányban több száz méter hosszan, illetve a Keletiben több váltónál ágyazatot cserélnek. Ezzel párhuzamosan vágánykarbantartásra, váltócserékre, illetve peronfelújításra is sor kerül. Azért a húsvéti ünnepi utazásokat követő hétvégét választották a munkálatok elvégzésére, mert ekkor elvileg kevesebb utast érintenek a korlátozások – olvasható a MÁV közleményében.

Többek között az alábbi menetrend-változások lesznek:

  • Április 22-től 23-ig a szombathelyi, a soproni és a pécsi InterCity vonatok a Keleti helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda érkeznek.
  • Április 22-től 24-ig az S50-es jelzésű monori járatok módosított menetrend szerint a Nyugati pályaudvar helyett csak Kőbánya-Kispestig járnak, és onnét indulnak.
  • Április 22-től 23-ig a Budapest–Békéscsaba viszonylatú InterCity és gyorsvonatok a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarról startolnak és oda is érkeznek. A Budapest-Keleti–Kelebia közötti járatok Kőbánya-Kispestről indulnak, és oda futnak be. 
  • Április 22-től 24-ig a lajosmizsei vonalon az S21-es jelzésű vonatok csak Kőbánya-Kispestig közlekednek, és onnan indulnak.
  • Április 22-én a sátoraljaújhelyi vonatok Hatvan állomásról indulnak, és oda érkeznek, a Budapest felé utazóknak át kell szállniuk. 
  • 16 óra után az egri, sátoraljaújhelyi, miskolci és nyíregyházi gyorsvonatoknak a Keleti helyett Kelenföld lesz az indító- és a végállomása. 
  • Április 24-én egyes reggeli, illetve esti hatvani, gödöllői és sülysápi személyvonatoknak a Keleti helyett Kőbánya felső lesz a kiinduló és a végállomása. 
  • A Keleti pályaudvarról 13:45-kor, 14:45-kor, 15:45-kor, 16:45-kor, 17:45-kor és 18:45-kor induló szolnoki gyorsított személyvonatok Kelenföldről indulnak, illetve egyes reggeli szolnoki és nagykátai személyvonatok a Keleti helyett Kelenföldig közlekednek.
  • A nemzetközi vonatokat is érinti a vágányzári változás. Április 22-től 24-ig Budapest-Keleti–Szob–Párkány útvonalon közlekedő EuroCity vonatok a Nyugatit használják. Április 22-től 23-ig a Hortobágy és az Avala EuroCity, illetve a Dacia nemzetközi gyorsvonat a Keleti érintése nélkül közlekedik, a vonatokra Kelenföldön lehet fel- és leszállni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése