nlc.hu
Aktuális
Keddre visszatér a nyári meleg

Keddre visszatér a nyári meleg

Sajnos a hét többi napján kevesebbet süt a nap, a jövő hét végén pedig sokat eshet az eső. Időjárás-előrejelzés.

Vasárnap észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet, kora délelőttig főként délen és északkeleten lehet eső, zápor. Napközben a többórás napsütés mellett a felhőátvonulásokból elszórtan – nagyobb eséllyel az ország északkeleti harmadán – alakulhat ki záporeső, az Észak-Alföldön néhol zivatar. A nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4, 9 fokra hűl le a levegő – írja a kiderül.hu.

Hétfőn a sok gomolyfelhő mellett több-kevesebb napsütés várható, főként északkeleten néhol zápor kialakulhat. Az északnyugati, majd a délire forduló szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és –3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

via GIPHY

Kedden az időnként erősebben megnövekvő felhőzet mellett több órára kisüt a nap, elszórtan lehet zápor. A déli, délnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

A hét további részében sokat lesz borult az ég, a jövő hét végére pedig esőt ígér a meteorológia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top