Ahogy azt múlt héten mi is megírtuk, az oktatási törvény módosítását tervezi a kormány. Amennyiben a tervezetet elfogadják, képesítés nélkül is lehetne tanítani, valamint megszűnne a felmentés az osztályzás alól a tanulási zavarokkal, magatartási és beilleszkedési problémákkal küzdő diákok körében.
Cikkünk megjelenése után nem sokkal kaptunk egy olvasói levelet – a budapesti Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium egyik érintett diákja cikkünkből értesült a kormány javaslatáról, amit annyira igazságtalannak talált, hogy nyílt levelet írt Balog Zoltán miniszternek. Levelét változatlan formában tesszük közzé.
Tisztelt Miniszter Úr!
A napokban értesültem az EMMI által 2017. április 3-án beterjesztett módosító javaslatról, amely a köznevelési törvény (Nkt.) módosítására irányul. Levelemben az indítványban rejlő egyik ellentmondásra kívánom felhívni a figyelmet, valamint szeretném személyes példámon bemutatni, véleményem szerint milyen hátrányt okozhat a sajátos nevelési igényű tanulók számára a tervezett módosítás 19.§-a.
Személyes érintettségem oka, hogy magam is sajátos nevelési igényű tanuló vagyok. Egyrészt kerekesszékes mozgássérült vagyok, másrészt – ezzel össze nem függő okokból – tanulási nehézséggel küzdök.
A módosító indítvány egyik sarokpontja a 10.§ módosítása. Ezáltal lehetővé tennék, hogy az enyhe értelmi fogyatékos diákok oktatását ne kizárólag gyógypedagógiai végzettségű személy láthassa el. Ennek indoklására a pedagógushiányt hozzák fel, amelyet én is elfogadható indoknak tartok. Teljességgel elfogadhatatlannak tartom viszont a módosító indítvány 19.§-át, illetve annak indoklását, különös tekintettel azon pontokra, amelyeket most idézek:
“A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetében az egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből történő értékelés és a minősítés alóli felmentés nagyszámú, szinte automatikus alkalmazása immár rendszerszintű problémákat okoz, mind a köznevelési tanulmányok, mind az érettségi vizsgák, mind a felvételi vizsgák során. A felmentések alkalmazásával sem az iskola, sem a tanuló, sem a szülő oldaláról nincs motiváció a tanulási nehézségek leküzdésére, mely a tanuló jövőképe szempontjából rendkívül hátrányos. A tantárgyakból, tantárgyrészekből történő értékelés és minősítés alóli felmentés kivezetésével a felmentések helyett a hangsúly a fejlesztésre, a kompenzációra helyeződik át. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók fejlesztését a fejlesztő pedagógusok látják el […]”
Jelen indoklás több pontját is elfogadhatatlannak tartom. Sajátos nevelési igényű, tanulási nehézséggel küzdő tanulóként pontosan tudom, milyen kihívásokkal kell szembenéznie mindazon társaimnak, akik – a nehézségek ellenére – tanulni szeretnének, adott esetben felvételiznének felsőoktatási intézménybe.
Negyedik éve vagyok az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium tanulója. Bizonyítványom eddig minden tanév végén kitűnő volt. Ezt a jó eredményt tanulási nehézségem ellenére elérhettem, hiszen az eddig hatályos jogszabályok értelmében mentesítettek a számomra megoldhatatlan nehézséget jelentő matematika és más reál tantárgyak értékelése alól. Érettségi vizsgát sem kell tennem matematikából, így minden esélyem megvan, hogy kitűnő eredménnyel érettségizzem, és felvételt nyerjek az általam választott egyetemre. Nem kívánom tanulmányi előmenetelemet részletesen ismertetni, de fontosnak tartom közölni, hogy a négy év során több országos versenyen az első 10 helyezett közé kerültem, ezen kívül két felsőfokú nyelvvizsgát szereztem.
Abban az esetben, ha az Országgyűlés elfogadja az Önök által beterjesztett javaslatot, mindezen könnyítések igénybevételére az utánam jövő generációk sajátos nevelési igényű tanulóinak már nem lesz lehetősége, ugyanis minden tanulónak osztályzatot kell szereznie minden tantárgyból.
Úgy vélem, helytelen az indoklásuk azon pontja is, amely szerint,ha felmentik a tanulókat az értékelés alól, nem lesz motivációjuk a fejlődésre. Személyes tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen intézkedés a céllal ellentétes eredményekhez vezethet. A tanulókat nem motiválja az osztályzás, épp ellenkezőleg: az állandó sikertelenség érzése, a rossz osztályzatok, a bukás frusztrációhoz, önértékelési zavarokhoz vezethetnek. Ez volna a cél? Remélem, nem…
Mind önmagamra, mind társaimra, sőt a szakértői szolgáltató szervekre nézve is sértőnek érzem azon megfogalmazást, amely szerint a felmentéseket nagy számban, “szinte automatikus”-an alkalmazzák. Egy ilyen megfogalmazás azt a látszatot kelti, hogy a szülők, a tanulók vagy az iskola visszaéltek a felmentés lehetőségével. Elképzelhetőnek tartom, hogy előfordult néhány ilyen jellegű visszaélés, azonban nem hiszem, hogy ezekből az esetekből helyes lenne messzemenő következtetéseket levonni. Nekem személy szerint legalább négy alkalommal kellett független szakértői bizottsági vizsgálaton részt vennem ahhoz, hogy megkapjam a szükséges felmentéseket. Nem mondható tehát, hogy ezeket a mentességeket kellő előzetes szakmai megfontolás nélkül, jogszerűtlenül kaptam volna meg. Egyetértek azzal, hogy ha valóban történt visszaélés, azt ki kell vizsgálni, de azt nem tudom elfogadni, hogy ennek ürügyén általános érvényű korlátozó intézkedéseket vezessenek be.
Végezetül kitérnék a levelem elején már említett ellentmondásra. Az indítvány indokolásában Önök is elismerik, hogy Magyarországon hiány van szakképzett gyógypedagógusokból, s hogy a hiány orvoslására lépéseket kell tenni. A 19.§ indokolásában viszont azt írják, hogy a tanulási nehézséggel küzdő tanulók oktatását gyógypedagógusoknak kellene ellátni. Abban az esetben, ha nem teszik lehetővé ezen tanulók értékelés alóli felmentését, hogyan tervezik biztosítani megfelelő oktatásukat, szakszerű osztályzásukat? Feltételezem, gyógypedagógusok bevonásával, akikből viszont nagy a hiány. Mihez vezethet tehát ez az intézkedés? Véleményem szerint ahhoz, hogy szakértő hiányában a tanulók fejlesztését a tanároknak kell ellátniuk, akik viszont – tapasztalat, képzettség és idő híján – nem fogják tudni ellátni a feladatukat. Mi lesz a megoldás? Az, hogy a tanuló nem fejlesztésben részesül, hanem arra fog kényszerülni, hogy a többi, “egészséges” diákkal azonos módon értékeljék. Ez frusztrációhoz, sikertelenséghez vezethet, amelynek káros hatásaira már kitértem az előző bekezdésben. Végül pedig szinte teljesen lehetetlenné teszi, hogy ezek a diákok eredményes érettségi-felvételi vizsgát tegyenek. Hiszen, ha egy siketet osztályozni kellene angolból, vagy egy vakot geometriából, az eredménye értékelhetetlen lenne, így nem tudna levizsgázni, bejutni az egyetemre.
Ez azért is elszomorító, mert nekünk, sérülteknek támogatásra, segítségre lenne szükségünk. Ennek egyik módja, hogy az állam olyan jogszabályi környezetet alakítson ki, amely segíti érvényesülésünket az esélyegyenlőség és a méltányosság elve alapján. Sajnálatos módon a magyar állam jelen javaslat elfogadásával tenne egy nagy lépést ezen az úton – visszafelé.
Tisztelettel kérem tehát, hogy vegye fontolóra a levelemben írottakat, és tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a módosító javaslat ezen pontjait felülvizsgálják.
Kedvező válaszában bízva, tisztelettel:
Markos Balázs, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium 12. B osztályos tanulója
| Az általunk megkérdezett szakemberek szerint a törvénymódosítás nem érinti a diszlexiás, diszkalkuliás, stb. diákokat, őket ugyanis a törvény nem a BTM-es (beilleszkedési, tanulási és magatartási problémák) kategória alá sorolja, hanem az SNI-s (speciális nevelési igényű) diákok közé. A félreértések a hasonló fogalmak használatából adódnak, hiszen a BTM-es rövidítésben is szerepel a tanulási nehézség, ez azonban azokat az enyhébb eseteket jelenti, amikor egy diák teljesítménye, például hosszas hiányzás vagy családi problémák miatt (gyakran csak átmenetileg, de megfelelő fejlesztés esetén nem tartósan) visszaesik. |
