Aktuális

Meghalt Vajda Miklós

Hosszan tartó betegség után elhunyt Vajda Miklós író, műfordító. 85 éves volt.

Kedden reggel meghalt Vajda Miklós, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Déry Tibor- és Szépíró-díjas író, műfordító. Vajda 85 éves volt, hosszan tartó betegség után érte a halál. 

Vajda Miklós 1953-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának angol–magyar szakán. 1954–1958 között a Szépirodalmi Könyvkiadó felelős szerkesztőjeként dolgozott, 1963-ig szabadúszó műfordító, 1964–1989 között a The New Hungarian Quarterly irodalmi szerkesztője, 1999–2006 között főszerkesztője volt. Az austini Texasi Egyetem vendégprofesszoraként 1989-ben ténykedett. 

Forrás: criticailapok.hu
Forrás: criticailapok.hu

Drámafordítóként 1965-ben a Vígszínházban mutatkozott be, amikor Arthur Miller Közjáték Vichyben című művét fordította magyarra, később több mint száz bemutató kapcsolódott nevéhez. 

Első, önéletrajzi ihletésű műve 2009-ben jelent meg Anyakép amerikai keretben címmel. Munkásságát többek között Déry Tibor- és Szépíró-díjjal, illetve Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel ismerték el.

Temetéséről a családja később intézkedik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése