Aktuális

Kénytelenek elfogadni a hálapénzt az orvosok

Egy felmérés szerint a magyar orvosok közel 100 százaléka elítéli a hálapénzt.

Az orvosok és az ápolók nem szeretnének hálapénzes egészségügyben dolgozni – jelentette ki dr. Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke a Hír TV Egyenesen című műsorában.

Egy felmérésből kiderült, az orvosok közel 100 százaléka elítéli a hálapénzt, ám olyan keveset keresnek, hogy kénytelenek elfogadni.

Dr. Dénes Tamás kiemelte: az orvosok a munkájukkal járó felelősséggel arányos béreket érdemelnének. Megjegyezte: nem nyugati béreket akarnak, hanem a régiós átlagnak megfelelő javadalmazást.

 

“Minden korosztályból arra kényszerülnek, hogy elmenjenek külföldre dolgozni hosszabb-rövidebb ideig” – fogalmazott az elnök, aki szerint a jelenleginél magasabb bérekért itthon maradnának, illetve hazajönnének a magyar orvosok. Hozzátette azt is, hogy Magyarországon az egészségügyben jelenleg nem a minőség, hanem a mennyiség van előtérben. “Azt tudjuk, hogy hányat operáltunk, és az a cél, hogy minél többet, mert azzal bevételt generálunk a kórháznak. De hogy milyen minőségben, ez nincs meg. És mi ezt mondjuk, ez a kulcsmondat: ha megjelenne a minőség iránti igény a fenntartóban, a kormányban, akkor minden megoldódna, mert akkor megszüntetnék a hálapénzt, mert a hálapénz valójában a minőség ellen megy, mert ez is valójában csak a mennyiségre generál, és valójában pazarolja a szűkös erőforrásokat” – mondta dr. Dénes Tamás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top