Az ügy 31 éves gyanúsítottja, F. Imre pipettával mérte a gina néven ismert kábítószert a pálinkához. Két-három cseppet adagolt fejenként, de legalább öt-hat kört ivott a társaság – írja a Zsaru magazin beszámolója alapján a 24.hu.
A csapat egyik, tanúként kihallgatott női tagja beismerte, hogy az egyik kör kitöltése után a pálinkával együtt tévedésből több centiliternyi tiszta partidrogot húztak le a társaság tagjai. Pillanatokon belül rosszul lettek, percekre elvesztették a látásukat. Néhányan hánytak, részben ez mentette meg az életüket.
F. Imrének hajnali 5 körül tűnt fel, hogy az élettársa nem horkol. Ezt gyanúsnak találta, nem sokkal később viszont rájött, hogy a nő meghalt. A nyomozók a gina túladagolásával magyarázzák a halálát. F. Imrét gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.