5 fotó, ami bizonyítja, mennyire szereti egymást Macron és felesége

nlc | 2017. Május 08.
Emmanuel Macron nevével van most tele a sajtó, miután május 7-én megnyerte a francia elnökválasztás második fordulóját. Aki pedig mindig mellette van, az a felesége, szemmel láthatóan odáig vannak egymásért.

A 39 éves Emmanuel Macron nevével egy éve találkozhattunk először, amikor elindította En Marche! (Indulás!) nevű politikai mozgalmát. Akkor még senki nem gondolta, hogy ő lesz a 2017-es francia elnökválasztás legnagyobb meglepetése, aki úgy szállt versenybe, hogy egyetlen párt támogatását sem élvezhette. Május 7-én, a választások második fordulóján hatalmas fölénnyel nyert Marine Le Pennel szemben. 

Emmanuel Macron azonban nemcsak politikai sikerei miatt szerepel a sajtóban, sokat cikkeznek arról, hogy felesége 25 évvel idősebb nála, vagyis most 64 éves. Brigitte-et még a gimnáziumi évei alatt ismerte meg a 15 éves fiú, és már akkor elhatározta, hogy egyszer feleségül veszi tanárnőjét. Mindössze 17 volt, amikor elkezdett neki udvarolni  és évekkel később sem adta fel. Idővel Brigitte beadta a derekát, elvált férjétől, és Párizsba költözött. 

5 fotó, ami bizonyítja, mennyire szereti egymást Macron és felesége

Emmanuel Macron nevével van most tele a sajtó, miután május 7-én megnyerte a francia elnökválasztás második fordulóját. Aki pedig mindig mellette van, az a felesége, szemmel láthatóan odáig vannak egymásért.

Szerelmük szemmel láthatóan nem a sajtónak szól, a képeken is világosan látszik, a két ember nemcsak szereti, de tiszteli is egymást. 

 

Exit mobile version