nlc.hu
Aktuális

Fél tőle Európa: A Marine Le Pen-portré

Európa retteg egy nőtől, akit nem szeretett az anyja, az apját pedig maga taszította el – portré Marine Le Pen-ről

Le Pen. A név már a hetvenes évek óta összeforrt a szélsőjobbal Franciaországban, először a Nemzeti Front párt alapítója, Jean-Marie Le Pen, majd legkisebb lánya, Marine Le Pen közreműködésével. Utóbbinak most vasárnap minden eddiginél nagyobb esélye lesz megvalósítani apja álmát.

Ha meg akarjuk érteni Marine Le Pen-t, a gyerekkorával kell kezdenünk. Nem a bennünk élő konyhapszichológus mondja ezt, hanem maga Le Pen, aki az Árral szemben című memoárjában jutott erre a következtetésre. Nyolcéves volt, amikor az élete gyökerestül megváltozott. Míg ő, a két nővére, valamint az édesapja és az édesanyja békésen aludt a párizsi lakásukban, valaki bombát helyezett el a lakásuk melletti lépcsőházban. A detonáció akkora volt, hogy az épület egyik falát szabályosan kidöntötte, de a család óriási szerencséjének – és a rosszul elhelyezett robbanószerkezetnek – hála senki sem sérült meg komolyabban, de a Le Pen kislány számára meghatározó emlékké vált, hogy egy óriási robajra, törött üvegdarabokra és arra ébredt, hogy az otthonuk romhalmazzá vált. Az eset még 1976-ban történt, az elkövetőket soha nem találta meg a rendőrség. A francia elnökválasztás egyik esélyese szerint aznap este még úgy feküdt le aludni, mint bármelyik francia kislány, de a robbanás után minden megváltozott.

Le Pen-ék a világ ellen

Marine Le Pen nagyon korán megtanulta, hogy ezzel a névvel nem sokan fogják őt szeretni Franciaországban. Apja, Jean-Marie Le Pen a szélsőséges Nemzeti Front alapítójaként évtizedeken át volt a francia politika rosszfiúja, és Marine akárhová ment, ezt érzékeltették vele. Utaltak rá nemcsak a tanárai, de a diáktársai is. Az osztálytársai nem hívták meg őt, ha valamelyikük bulit rendezett, ha pedig Marine próbálta őket meghívni, akkor senki nem ment el. Ráadásul a robbantás után a család egy sokkal zártabb helyre költözött: a párt egyik idős támogatója örökösök híján Jean-Marie Le Penre hagyta a vaskapuval és magas kerítéssel védett, jóval zártabb házát, amire Marine a könyvében úgy emlékszik vissza, hogy eleinte halálszaga volt: a férfi nem sokkal azelőtt halt meg az épületben, mielőtt Le Pen-ék beköltöztek volna.

Franciaország Marine Le Pen női politikusok szélsőjobb

Le Pen beszéde párizsi Maison de la Mutualitéban (Fotó: Alain Nogues/Sygma/Sygma via Getty Images)

Persze mindez inkább csak kellemetlen lett volna, ha Marine Le Pen mögött biztos családi háttér áll, de ez korántsem volt így. A ház alsó szinte gyakorlatilag az apja irodájaként szolgált, és sorra tűntek fel ott a Nemzeti Front fontos emberei, így a Le Pen lányok már egészen gyerekkoruktól szívták magukba a politikát. A család az emeleten lakott, de a gyerekek nem kaptak óriási figyelmet a szüleiktől, akik kifejezetten bohém életmódot folytattak. Számos alkalommal előfordult, hogy a szülők minden bejelentés nélkül hetekre elutaztak együtt, és ilyenkor a lányokat egy bébiszitterre bízták.

A válás és következményei

Marine Le Pen tizenöt éves volt, amikor az édesanyja kilépett az életéből. A lány arra tért haza az iskolából, hogy anyja, Pierrette Lalanne bőröndjei és ruhái is felszívódtak. Az elköltözése meglehetősen váratlanul történt, a kamasz Marine-t szinte sokkolta a dolog, hetekig nem evett utána. Úgy érezte, hogy az anyja nem szereti őt, és ezután tizenöt éven keresztül szóba sem álltak egymással. Az esetet súlyosbította, hogy a költözést és az ezt követő válást minden egyes szaftos részletével együtt végig követte a francia sajtó. Amikor Jean-Marine Le Pen egy interjújában megemlítette, hogy a feleségének a jövőben takarítással kellene pénzt keresnie, Pierrette azzal állt bosszút, hogy levetkőzött a Playboy magazinnak, és a pikáns fotósorozat képein szexi takarítónőként/cselédként pózolt.

Franciaország Marine Le Pen női politikusok szélsőjobb

Jean-Marie Le Pen, felesége Pierrette Lalanne és lánya Marine Le Pen egy párizsi szélsőjobboldali demonstráción, 1982-ben (Fotó: Wojtek Laski/Getty Images)

Mivel az anyja kiesett az életéből, Marine az apja oldalán kereste a szülői szeretetet, de ott inkább szigort talált. Az apja eredetileg Marine legidősebb nővérét nézte ki a politikai követőjének, de a lány nem igazán nézte jó szemmel az apja nyílt rasszizmusát, miközben Marine-t nem igazán hatotta meg, ezért ő lépett előre. Véd- és dacszövetséget alapítottak, és Marine számára a Nemzeti Front nemcsak egy párt volt, ahová tizennyolc évesen belépett, hanem az otthona is. Bár a jogi iskola elvégzése után a kilencvenes években Párizsban éveken át védőügyvédként dolgozott, a pártban mindig is aktív szereplő volt, de csak az ezredforduló után lépett ki a reflektorfénybe. Közben a gyerekei (három van: az első születése után szinte rögtön újra teherbe esett egy ikerpárral) apját is a pártban ismerte meg – nagyjából az ezredfordulóig voltak együtt, utána a gyerekeit egyedülálló anyaként nevelte – , és a mostani partnere is a párt elit köreiből való. Le Pen a pártban egy zárt, biztonságos világot talált, ahol a családneve végre nem hátrányt, hanem előnyt jelentett. A hosszú évek megpróbáltatásai sokakat megtörtek volna, de nem őt, aki „politikai dobermannként” kapaszkodott egyre feljebb a ranglétrán.

Szembefordulás az apával

Marine Le Pen neve leginkább akkor került be a köztudatba, miután az apja, Jean-Marie Le Pen 2002-ben a második helyet elérve bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába, ezért különösen nagy sajtóérdeklődés mutatkozott a Le Pen család iránt, amit ő ki is használt. 2004-ben már megválasztották Európa Parlamenti képviselőnek, és ezt a szerepét 2017-ig betöltötte. Eközben egyre előrébb tornászta magát a pártjában, és hamar rájött, hogy az apja nézetei túl radikálisak és idejétmúltak ahhoz, hogy vele együtt esélyük legyen hatalomra jutni. Az apjával való egyre feszültebb viszony végül 2015-ben tetőzött, amikor a legfiatalabb Le Pen lány kigolyózta az apját a pártból, leginkább arra hivatkozva, hogy Jean-Marie antiszemitizmusa sokat árt a pártnak. A politikai harc közben magánéleti harccá is fajult. Miután az apja dobermann kutyái apró darabokra tépték Marine kedvenc macskáját (a francia elnökjelölt imádja a macskákat, többnek is a gazdája), a nő annyira összeveszett az apjával, hogy azóta sem keresik egymás társaságát. Bár ők ketten nagyon hasonlítanak egymásra mind külsejükben, mind természetükben, van köztük egy fontos különség is: az őket ismerők szerint míg Jean-Marie Le Pen elsősorban provokálni akart, és sosem gondolta igazán komolyan, hogy esélye lehet Franciaország köztársasági elnökévé válni, a lánya, Marine számára már a hatalomra kerülés a legfőbb cél.

Franciaország Marine Le Pen női politikusok szélsőjobb

Marine Le Pen köszönti a párt tagjait megválasztása után (Fotó: Patrick Durand/Getty Images)

Marine Le Pen hatalomra tör

Az ifjabb Le Pen végül 2012-ben indult el először a francia elnökválasztáson, és bár akkor még a harmadik helyével rögtön az első fordulóban kiesett, már akkor látszott, hogy a jövőben ennél sokkal többre lehet képes. 2017-ben már ő volt Emmanuel Macron fő kihívója, és bár a második fordulóban Macron kis híján 2/3 – 1/3 arányban verte meg, így is sokkal jobb eredményt ért el, mint ami az apjának valaha is sikerült.

Az azóta eltelt öt évet Marine Le Pen nem töltötte tétlenül. 2018-ban a pártjuk nevét a harcias Nemzeti Frontról Nemzeti Tömörülésre szelídítette, és ezzel együtt sokat szelídült a politikájuk is. Míg korábban azt hirdette, hogy kivezeti Franciaországot az Európai Unióból és nem az euró lesz a franciák pénzneme, a Brexit sikertelensége láttán meggondolta magát, és ma már kilépés helyett inkább belülről reformálná meg azzal, hogy például a francia jogrendszert az uniós jogrend fölé helyezné (az már szinte mellékes, hogy ezzel azonnal válságot okozhatna). Pártja az antiszemitizmust is maga mögött hagyta, és a női jogok mellett is kiáll (főképp akkor, ha migránsoktól kell védenie azokat), de a fő vonalat továbbra is a bevándorlóellenesség jelenti, amit Le Pen minden erejével akadályozna, mivel azt hirdeti, hogy ez az, ami a legnagyobb veszélyt jelenti az országa jövőjére nézve. A munkásosztályt felemelését és fizetésemeléseket ígér az egészségügyben és az oktatásban egyaránt, bár a terveit sokan populistának és megvalósíthatatlannak tartják.

Franciaország Marine Le Pen női politikusok szélsőjobb

Marine Le Pen egy 2019-es szélsőjobboldali redezvényen, Prágában (Fotó: Gabriel Kuchta/Getty Images)

A visszafogottság azonban sokak szerint csak álca: szerintük Le Pen ki fogja mutatni a szélsőjobboldaliságát, amint hatalomra kerül. Nem véletlen, hogy az Európai Unióban, sőt a NATO-ban is sokan aggódnak a személye miatt. A katonai szervezetben azért, mert bár Le Pen elítélte Ukrajna Oroszország általi megtámadását, de az elnökjelölt köztudottan jó kapcsolatot ápol Putyinnal, és korábban a kampányát orosz bankhitelekből támogatták. A felmérések azt mutatják, hogy jó eséllyel Emmanuel Macron jöhet ki győztesen a vasárnapi második fordulóból, de bárhogy is lesz, az biztos, hogy Marine Le Pen politikusnőként a francia szélsőjobb legerősebb eredményét fogja leszállítani vasárnap. Ez pedig akkor sem megnyugtató hír, ha közben netán elveszíti a választást. 

Forrás: (npr) (express.co.uk) (france24.com) (theatlantic

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top