Aktuális

A francia kapcsolat: az elnöki reménység, aki feleségül vette tanárnőjét

Emmanuel Macron a francia elnökválasztási verseny meglepetése, aki egyetlen párt támogatása nélkül szállt ringbe az elnöki posztért. A 39 éves politikus most elsősorban jelentős első fordulós győzelme és 25 évvel idősebb felesége miatt áll a reflektorfényben.

Emmanuel Macron nevét a múlt hét végén ismerhette meg a világ, amikor 60 év után történelmet csinálva megnyerte a francia választások első fordulóját. A függetlenként induló jelölt korábban François Fillon pártjában politizált, azonban jó érzékkel még időben eltávolodott a korrupciós botrányba keveredett korábbi miniszterelnöktől.

Macron független jelöltként futott neki a kétfordulós francia választásoknak, és az első fordulóban rögtön meg is mutatta, mennyire átalakult a politikai paletta az elmúlt évtizedben. A hagyományosan erős, mainstream bal- és jobboldali pártok képviselőjelöltjei – vagyis Fillon és Jean-Luc Mélenchon – ugyanis már az első fordulóban elvéreztek, nem is kicsit. Fillonra a választok 19,9, míg Mélenchonra 19,6 százaléka voksolt, ezzel a francia választási rendszer értelmében kiestek a versenyből.

Emmanuel Macron azonban jelentős, 23,9 százalékos aránnyal az első helyen végzett, mögötte 21,4 százalékot kapott a francia szélsőjobboldal nagyasszonya, Marine Le Pen. Az elemzések szerint Macron a jelenlegi abszolút favorit az Európa-ellenes Le Pennel szemben, aki egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, nemcsak a muszlim nők fejkendőjének viseletét tiltaná be, hanem a turbánt, de például a zsidók kipájának nyilvános viselése sem lenne kívánatos az elnöksége alatt.

“Új korszak kezdődött a francia politika történetében” – mondta Macron győzelmi beszédében. Persze a második, május 7-én esedékes fordulóban bármi történhet – elvégre a Brexitre és Donald Trump elnökségére sem sokan fogadtak a tavalyi év során –, azonban a jelenlegi felmérések azt mutatják, hogy a hagyományos bal- és jobboldali szavazók nagy többségben fogják Macront támogatni a szélsőjobboldali Le Pennel szemben.

Macron lehet az Európai Unió utolsó reménye
Macron lehet az Európai Unió utolsó reménye

“Lehet, hogy Le Pen kevesebb szavazatot kapott, de így is jogosult rá, hogy a második fordulóban megmérettesse magát – figyelmeztetett az Európai Unió gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa. – Ijesztő, hogy bár a százalékokat tekintve alulteljesítette a várakozásokat, de még így is 7,6 millió szavazatot kapott.”

Hétszeres mostohanagypapa, 39 évesen

De térjünk vissza Macronra, akiről eddig kevés szó esett az európai politikai színtéren. Az önmagát centrista liberálisnak tartó politikus Amiens-ben született 1977. december 21-én, orvos szülők gyerekeként. Szülei nem keresztelték meg, de 12 éves korában saját akaratából felvette a római katolikus hitet. Középiskolai tanulmányait a helyi La Providence jezsuita gimnáziumban végezte, de az utolsó évben szülei az elegáns párizsi IV. Henrik elitgimnáziumba íratták be. Első diplomáját a Párizsi Politológiai Intézetben szerezte, 2006 és 2009 között pedig a francia szocialista párt tagja volt. Befektetési bankárként dolgozva hatalmas vagyonra tett szert, 2012-ben pedig a gazdasági miniszteri posztot töltötte be François Hollande kormányában.

A mostani választási kampány során gyakran lehetett látni felesége, a nála 24 évvel idősebb Brigitte Trogneux társaságában. Róla azt érdemes tudni, hogy ő és Macron még a La Providence gimnázium falai között ismerkedtek meg, amikor a politikus még csak 15 éves volt. Macron későbbi felesége, Trogneux a színjátszókört vezette, amelyet a fiatal Emmanuel előszeretettel látogatott.

A 15 éves Emmanuel Macron puszit ad 40 éves tanárnőjének (Fotó: France 5)
A 15 éves Emmanuel Macron puszit ad 40 éves tanárnőjének (Fotó: France 5)

“Eljött, hogy kipróbálja magát egy szerepben, én pedig megnéztem” – mondta Trogneux egy közelmúltban adott interjújában, arra a kérdésre válaszolva, hogy mikor találkoztak először.

“Hihetetlennek találtam, nagyon uralta a teret. Kétségtelen, hogy nem olyan volt, mint a többiek. Mindig a tanárokkal töltötte az időt, nem egy hétköznapi tinédzser volt.” – mondta Macron felesége.

A hivatalos verzió szerint csak azután kezdtek el járni, hogy Emmanuel betöltötte a 18. életévét, igaz, egy évvel korábban azt mondta tanárnőjének: “bármit is teszel, egy nap feleségül foglak venni.”

Már 25 éve tart a szerelem
Már 25 éve tart a szerelem

“Fokozatosan őrölte fel az ellenállásomat, hihetetlen türelemmel” – mondta Trogneux egy kettejükről szóló dokumentumfilmben.

Érdekesség, hogy Trogneux-nek – aki sohasem vette fel Macron nevét – előző házasságából három gyereke és összesen hét unokája van, vagyis a 39 éves Macron hétszeres mostohanagypapa is egyben. A pár egyébként végül 2007-ben házasodott össze.

“Része az életemnek, mindig is az volt” – ezt már Macron mondta feleségéről egy francia tévécsatornának ezen a héten.

“Ha megválasztanak – már úgy értem, ha minket megválasztanak –, fontos szerep jut majd neki is” – ezt pedig egy kampányrendezvényen mondta, ahol köszönetet mondott támogatóinak.
Macront a kampány finisében egyébként azzal vádolták, hogy kettős életet él, és házasságon kívüli homoszexuális kapcsolatot tart fenn a Radio France csatorna vezérigazgatójával, Mathieu Gallet-val. A jelölt azonban csak nevetett a pletykákon.

Ilyen elegáns lazaságra csak egy francia pár lehet képes
Ilyen elegáns lazaságra csak egy francia pár lehet képes

Bár a május 7-ei második fordulóban bármi történhet, egyelőre úgy tűnik, tényleg Macronnak áll a zászló. A 39 éves jelölt az elmúlt években tapasztalható populista és szélsőjobboldali fordulatokkal kapcsolatban azt mondta, szerinte Franciaország mindig is szembe mert menni a fősodorral, ezért úgy gondolja, polgártársai készek rá, hogy egy globalizációpárti liberálist válasszanak elnöknek akkor, amikor a világ számos részén a nacionalisták és az izolacionisták törnek előre. Az eurozóna második legnagyobb gazdaságát adó Franciaországban 47 millió választásra jogosult állampolgár él, az első forduló részvételi aránya 78 százalék körül alakult. A második fordulóban az alacsony részvétel Le Pennek kedvez, azonban az eddigi előrejelzések szerint Macronnak jó esélyei vannak az elnöki címre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top