Aktuális

Franciaországban kijárási tilalmat rendeltek el, az EU lezárja a külső határait

A családi és baráti találkozók sem engedélyezettek, miután Franciaországban kijárási tilalmat rendeltek el.

A koronavírus-járvány terjedésének fékezésére Franciaországban kijárási korlátozások lépnek életbe kedd déltől legalább két hétre, az Európai Unió pedig lezárja a külső határait harminc napra – jelentette be Emmanuel Macron.

A francia elnök hétfő esti televíziós beszédében elmondta: szigorúan a legszükségesebbre szűkíti a franciák mozgását, a szabályszegés büntetést von maga után, jóllehet elkerülte a karantén vagy az elkülönítés kifejezéseket.

„Kedden délben legalább két hétre nagyon erősen leszűkül a mozgásterünk” – fogalmazott a köztársasági elnök mintegy húszperces drámai hangvételű beszédében, amelyben többször megismételte, hogy „háborúban állunk”.

A párizsi Louvre múzeum bejárata 2020. március 13-án (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)

A párizsi Louvre múzeum bejárata 2020. március 13-án (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)

„Kültéri gyülekezések, családi és baráti találkozók nem engedélyezettek. Barátokkal találkozni a parkban vagy az utcán többet nem lehet”

– hangsúlyozta Emmanuel Macron. Kizárólag élelmiszert vásárolni, orvoshoz vagy gyógyszertárba lehet elmenni otthonról, illetve akik nem tudnak otthonról dolgozni, elmehetnek a munkahelyükre, és a kültéri sportolás is engedélyezett. Az államfő hozzátette, hogy minden szabálysértést büntetni fognak, de a konkrét szankciókról és az ellenőrzés módjáról nem beszélt.

Hírmagyarázók arra hívták fel a figyelmet, hogy a bejelentett korlátozások nem annyira szigorúak, mint a spanyolországi vagy az olaszországi intézkedések, s elképzelhető, hogy azért két hétre szólnak, mert csak az első lépést jelentik az orvostársadalom által szorgalmazott teljes karantén előtt.

Emmanuel Macron emellett  megerősítette, hogy az Európai Unió egy hónapra lezárja a külső határait. „A nem európai országok és az Európai Unió között minden beutazást felfüggesztünk harminc napig” – mondta.

A hétfő esti hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma Franciaországban 6633 volt, több mint 1200-zal haladja meg az előző napi adatokat, a halottak száma pedig 21-gyel 148-ra emelkedett. 

(MTI)

Friss hírek a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése