Aktuális

20 ezer tabletet kapnak az ötödikes diákok

20 ezer tabletet kapnak azok az ötödikes diákok, akik részt vesznek a digitális kísérleti programban. Így akarják ugyanis hamarosan kiváltani a hagyományos tankönyveket.

Már kiírták a közbeszerzési pályázatot arra a 20 ezer tabletre, amelyet az általános iskola ötödikes diákjai kapnak meg. A gyerekek egy új, digitális kísérleti programban vesznek részt, az okoseszközöket pedig ingyenesen használhatják. A kísérletben azt vizsgálják, hogyan működhet a hagyományos tankönyvek felváltása digitális eszközökre és egyéb tartalmakra.

A kísérletről a Magyar Időknek Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos beszélt, aki elmondta azt is, hogy a hosszú távú fejlesztésre összesen 45 milliárd forintot szán az oktatási tárca.

Az első ütemben a tanulói, tanári és tantermi digitális eszközöket szerzik be. Később a pedagógusok módszertani továbbképzésére helyezik a hangsúlyt. Úgy tervezik, az elkövetkező 3-4 évben 40 ezer tanárt készítenek fel a digitális oktatásra.

20 ezer tabletet kapnak az ötödikesek
20 ezer tabletet kapnak az ötödikesek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top