nlc.hu
Aktuális
Berepült a kézigránát a kocsmaablakon

Berepült a kézigránát a kocsmaablakon

Rendhagyó módon rendezte vitáját egy leszerelt katona a kaszómezői kocsmában: kézigránátot dobott vitapartnereire.

Egy ember súlyosan megsérült szerdára virradóra, amikor egy 45 éves leszerelt katona kézigránátot dobott a kocsmavendégek közé a kárpátaljai Kaszómezőn. A szintén helyi bakát egy szóváltás után kidobták a kocsmából, de ő egy RGD típusú kézigránáttal tért vissza a bárhoz, majd a kibiztosított kézigránátot a nyitott ablakon át a vendégek közé dobta.

A robbanástól egy 26 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett mindkét lábán és egyik kezén, rajta műtétet kellett végrehajtani a rahói járási kórházban. 

Berepült a kézigránát a kocsmaablakon

Az elkövetőről kiderült, hogy 1990-ben a szovjet hadsereg katonájaként szolgálati fegyveréből tüzet nyitott őrségben lévő társaira, többet megölve közülük, amiért tíz év börtönre ítélték. Ettől függetlenül 2015-ben behívták az ukrán hadseregbe, kilenc hónapot töltött a kelet-ukrajnai hadműveleti övezetben, és tavaly szerelt le.

A megye vezetője szerint az eset két súlyos problémára hívja fel a figyelmet. Az egyik, hogy semmiképpen nem szabad az ukrán hadseregbe olyan embereket mozgósítani, akiket korábban tűzfegyverrel elkövetett bűncselekmények vagy emberölés miatt büntettek meg. A másik gondot a Kárpátalján megszaporodó fegyveres bűncselekmények száma jelenti, amiket a Kelet-Ukrajnából illegálisan bevitt tűzfegyverekkel követtek el.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top