A rendőrségre telefonon tett bejelentést egy férfi 2017. május 8-án 16 óra körül arról, hogy Debrecenben összeveszett a szomszédjával, aki a gépkocsijának dobott egy kukát. A rendőrök a helyszínre mentek és adatgyűjtést követően a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították M. Imrét, akit a nyomozók kihallgattak.
![Kukával garázdálkodott a felbőszült férfi Kukával garázdálkodott a felbőszült férfi](https://nlc.hu/data/cikk/21/206131/1.jpg)
A 63 éves férfi a megalapozott gyanú szerint miközben veszekedett a szomszédjával, megfogta a saját műanyag szeméttárolóját és a sértett személygépkocsijának dobta, amelynek szélvédője ennek következtében betört.
A nyomozók a debreceni lakossal szemben a napokban bíróság elé állítási javaslattal befejezték a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, és az ügyben keletkezett iratokat megküldték a járási ügyészség részére.