Ha huszonéves nő vagy, akkor az a baj. Ha kisgyerekes, az a baj. Ha meg negyvenes, akkor az. A nőket még ma is számtalan diszkrimináció éri a munka világában – pedig elvileg, a törvények értelmében nem volna szabad.
“19 évesen az egyik nagy egyetemen volt állásinterjúm. A gimnáziumi osztálytársaim tanulni, én meg dolgozni mentem a nagy múltú intézmény falai közé – meséli Kriszta, aki két évet töltött ott. – Az egyetem rektora az interjún megkérdezte, van-e barátom, férjhez óhajtok-e menni a közeljövőben, és akarok-e gyereket. Akkoriban még nem tudtam, hogy ezek mind olyan kérdések, amiknek semmi helye egy állásinterjún. De ha tudtam volna is, akkor is valamit válaszolni kellett rá.”
Az állásinterjún a magánéletet firtató kérdéseknek a törvény értelmében nincs helye, mégis szinte minden alkalommal elhangzanak. A legtöbben már előre számítanak is erre, és eszük ágában sincs beavatni a valódi terveikbe a leendő munkáltatót.
Bea négy hónapos terhes volt kisfiával, mikor állást kellett keresnie – előző munkahelye jogutód nélkül készült megszűnni. Az idő sürgette, hiszen az ellátásokra is csak akkor volt jogosult, ha a szüléskor fel tudott mutatni meghatározott idejű folyamatos jogviszonyt. “Először az önéletrajzomban szerepelt ez a tény, de egy helyre sem hívtak be. Később, mikor már nem volt benne, az interjúkon elmondtam, mi a helyzet – letagadni sem lehetett –, ám ilyenkor mindig egy-két napon belül lett megfelelő ember az adott pozícióra. Aki nem én voltam. Kismamaként lehetetlenség elhelyezkedni, mindegy mekkora a munkaerőhiány, mennyire vagy képzett, vagy alkalmas az adott munkakörre.” Beának nem is sikerült munkát szereznie, kemény éveknek nézett elébe, egy babával .
Ha egy nő már alkalmazásban áll, akkor is kényes helyzetet teremt, ha várandós lesz.
Dórának meglepő élménye volt egy kisvállalkozásnál:
A főnököm gratulált, majd megkért, legyek szíves behozni a határozatlan idejű munkaszerződésemet, mert inkább határozott idejűre módosítaná.
Nem akar megszabadulni tőlem, vár vissza majd a szülés után is, de mégis. Hiába mondtam neki, hogy a cégnek nem származik abból hátránya, ha én GYED-en leszek. Mivel fontos volt, hogy megmaradjon a munkám, belementem, de előtte még az eredeti szerződésemről készíttettem egy közjegyzővel hitelesített másolatot. Így volt a kezemben ugyanazzal a dátummal egy határozatlan és egy határozott idejű szerződés is, ez talán elég lett volna egy munkaügyi perhez, ha szükséges. Később valóban visszavett, sőt részmunkaidőben is dolgozhattam a baba mellett, de gondolom, nem egyedül ő az a munkaadó, aki hasonló trükkel próbálja kivédeni a szülési szabadság problematikáját.”
Fotó: Thinkstock
A legtöbb diszkriminációval talán azok a nők szembesülnek, akik szülés után próbálnak meg visszatérni a munkaerőpiacra, vagy kisgyereket nevelnek.
Brigi öt évet töltött otthon GYED-en.
“Addig sem ültem a babérjaimon: képeztem magam, igyekeztem fejleszteni a tudásomat. Tudtam, hogy ez nemcsak nekem fontos. Egy nagyobb méretű cégnél dolgoztam, mikor szülni mentem, és oda is mentem vissza a GYED-ről, ám nem maradtam sokáig.
A munkáltatóm nem akart hosszú távon megtartani, de nem mondtak fel, mert akkor végkielégítést kellett volna fizetniük. Inkább olyan helyzetet teremtettek – kibővítették a munkakörömet, nem tudtam időben odaérni a bölcsibe-oviba –, amiről tudták, hogy két kisgyerek mellett vállalhatatlan, és valószínűleg gyorsan fel fogok mondani magamtól. Így is lett.
Akkor sem egyszerűbb a helyzet, ha egy anya elveszíti az állását, és kisgyerekkel kénytelen belevágni a munkakeresésbe.
“Leépítés volt a cégünknél, és sok kollégámmal együtt engem is elküldtek. Én bolond, a kezdeti időben úgy küldtem el mindenhová a jelentkezésemet, hogy az önéletrajzban benne volt, hogy kisgyerekem van. Sehonnan nem jeleztek vissza, pedig száz feletti jelentkezést adtam le a hónapok alatt – számolt be élményeiről az egy gyermekes Zsófi. – Aztán egy nap kihúztam az önéletrajzból. Pár hét alatt hirtelen több interjúra is behívtak, ahol persze szóba került, van-e gyerekem. Volt, ahol láttam, hogy megfagynak az arcok az igenre, más helyen viszont csak annyit kérdeztek, meg tudom-e oldani, ha netán lebetegszik.
Abban biztos vagyok, hogy a gyereket nem szabad beleírni a jelentkezésbe. De annyit gondolkodtam rajta, hogy vajon az apukák is ilyen reakciókat kapnának-e hasonló helyzetben. És egy egyedülálló anyuka vajon hogy tudja megoldani ezt a helyzetet?
Azt gondolnád, hogy nagyobb gyerekkel jobb helyzetben lehetsz nőként? Egyáltalán nem biztos.
“Általános gond, ha valaki idősebb korban marad állás nélkül, de az szinte biztos, hogy nőként 45 év felett egyre kisebb az esélyed az elhelyezkedésre. A fiam és a lányom is nagyok, nem betegesek, ha mégis elkapnak valamit, egyedül is megoldják – vágott bele mondandójába 48 éves Lilla. – Viszont a korom már gondot jelent. Fél éve keresek állást, egyelőre eredménytelenül. Nem mondják ki, hogy a ezzel van a baj, de nekem meggyőződésem. Tapasztalatom, tudásom van, és tény, hogy ezért cserében szeretnék normális fizetésért dolgozni. Ha esélyt kapnék, meg is mutatnám, mire vagyok képes. Mégis állandóan falakba ütközöm. Pedig messze még a nyugdíj, éveken át segíteném egy cég fejlődését.”
Nehezen tetten érhető, de létező jelenség a külső alapján való hátrányos megkülönböztetés.
Kata kifejezetten fiús alkat, aki bakancsban jár, haját vagány rövid fazonra vágatja.
“Szeretek a vendéglátásban dolgozni, szeretem az embereket, és értek is ahhoz, amit csinálok. Gyors vagyok, precíz, van tapasztalatom is, a vendégekhez pedig mindig kedves vagyok, akkor is, ha fárasztó a nap, és a másik fél sem a legjobb formáját hozza. Mégis
azt tapasztaltam, hogy a külsőm miatt hátrányba kerülök azokkal a kolléganőkkel szemben, akik a mai szépségideálnak megfelelnek, ott gömbölyödnek, ahol egy nőtől elvárják, és profi sminkesnek is elmehetnének. Még akkor is inkább ilyen típusú lányt választ egy munkáltató velem szemben, ha pontosan látható, hogy szakmailag simán lekörözöm.
Igazolt tény, hogy egy nő sokszor lényegesen kevesebb pénzt vihet haza, mint férfi kollégái.
Ez a bérszakadék globális jelenség, aminek mértéke ma Magyarországon átlagosan 25 százalék, az egyetemi végzettségűeknél nyílik a legszélesebbre, de a korral együtt is kinyílik az olló. Nóra és férje azonos végzettséggel, ugyanannyi tapasztalattal rendelkeznek és bár különböző cégeknél, de hasonló munkakörben dolgoznak.
“A férjem keresete jelentősen nagyobb, mint az enyém. A saját kollégáimról nem tudom, mennyit keresnek, hiszen titoktartás kötelez minket ezzel kapcsolatban, ami megszokott a multik világában, de családon belül pontosan látható a különbség, és nem igazán tudom mással magyarázni, mint azzal, hogy én nőnek születtem. Pedig a szakértelmem, a munkám minősége, sőt a túlóráim mennyisége sem kevesebb, mint a férjemé.”
Ugyanígy találkozhatunk a nőket érintő diszkriminációval, ha a szakmai előmenetelt vizsgáljuk meg.
Bár ezen a téren sok cég egyre nyitottabb, még mindig inkább az az üvegplafonként is emlegetett jelenség a jellemző, hogy előléptetés esetén nagyobb eséllyel indul egy férfi kolléga, mint egy női pályázó.
Mit gondolnak a szakemberek erről a kérdéskörről?
Kovács Judit, egy nagyvállalat HR-vezetője készséggel válaszolt kérdéseimre a tapasztalatairól és a lehetséges megoldásról: “Hátrányos megkülönböztetés nőként? Igen, sajnos létező jelenség! Tapasztalataim szerint a nagyobb cégeknél általában tudják, mi számít diszkriminációnak, a kisebb cégeknél viszont kevésbé vannak tisztában azzal, mi minősül annak. Megértem, ha valaki nem írja be a gyermeket az önéletrajzba, sajnos, véleményem szerint is nagyobb eséllyel fogják behívni interjúra. Ha viszont rákérdeznek az interjún, akkor feltétlenül meg kell mondani, hogy igen, van gyerek!
A diszkriminációt elszenvedőknek azt javaslom, ne hagyják magukat! Legyen önbecsülése, merje visszautasítani az ilyen jellegű kérdéseket, ha nem akar rá válaszolni. Persze ez azt jelentheti, hogy el is eshet egy-egy lehetőségtől, de úgy gondolom, most van itt az ideje, hogy ezen a téren is pozitív fordulatok kezdődjenek.
Egyre nagyobb a szakképzett munkaerő hiánya, így a munkáltatók is kénytelenek lépni. Lassacskán emelkednek a bérek, és ebbe a folyamatba remekül beleillik az is, hogy megtanuljunk tisztességgel bánni a leendő munkavállalókkal!
Megoldás lehet az is, ha felkészülünk ezekre a kérdésekre, és elébük megyünk. Egy 40-50 körüli nő elmondhatja, hogy gyermekei már felnőttek, önállóak, így ő esetenként tud – ha szívesen meg is teszi – túlórát vállalni, helyettesíteni, és szívesen tanul új dolgokat is. Véleményem szerint akár ez is pozitív lehet.”
Tölgyesi Zsuzsa, HR-szakértő szerint fontos lenne a munkáltatók fejlesztése, szemléletváltása.
“A közép- vagy alapfokú végzettséget igénylő pozíciókban jellemző, hogy nagyon gyorsan váltanak munkahelyet az álláskeresők, és ugyanez jellemző az Y generációs munkavállalókra is, ha nem elégedettek a munkahelyükkel. Ezért
megéri nyitottnak lenni a gyermekvállaló korú nőkre, hiszen ők stabilabb munkavállalók, illetve a gyesről, gyedről visszatérő kismamákra is, akikkel rugalmas vagy részidős lehetőséggel hosszú távon is mérhetetlenül lojális munkaerőt nyerünk. Helyzetükből adódóan egy olyan munkahely, ami igazodik az élethelyzetükhöz felbecsülhetetlen értékű a számukra. Mindemellett a gyermekvállalással rengeteg készségük fejlődik, amit munkájukban is kamatoztathatnak: türelem, problémamegoldás, több dologra figyelés, hogy csak néhányat említsünk.
A gyermekvállalást célzó diszkriminatív kérdéseket azért is teljesen értelmetlen megkérdezni, mert egy gyermekre mélyen vágyó nő szemrebbenés nélkül azt fogja mondani az interjún, hogy nem tervez gyermeket, hiszen már ezzel is a leendő gyermekének a jövőjét biztosítja. Ahogy az is előfordulhat, hogy szeretne, de évekig nem jön, vagy az interjú pillanatában nem szeretne, de másnap úgy ébred, hogy rögtön szeretne, netán nem tervezte, de becsúszik. És az is lehet, hogy apuka megy el gyesre, vagy hamar vissza szeretne jönni és más fog a gyermekre vigyázni, így minimális időre esik csak ki a munkából, saját egyéni preferenciája, döntése szerint.
A bérszakadékkal kapcsolatban felmerül a kérdés: biztos, hogy ez csak a munkáltatók hibája?
A férfiak sokkal bátrabban pályáznak egy állásra is, amire csak 50 százalékban felelnek meg, míg mi nők, ha nem érezzük magunkat közel 100 százalékban megfelelőnek, sokszor meg se pályázzuk a pozíciót.
Szeretnék biztatni mindenkit, hogy lépjen túl az aggodalmain! Legrosszabb esetben nem minket választanak, de legalább megpróbáltuk.
Gyakran tapasztalom, hogy a személyes beszélgetés során megismert jelöltek önéletrajzában rejtve maradnak szakmailag kiemelkedő, egyedi és fontos részletek. Ezért is fontos az előzetes felkészülés: mik azok a feladataim, amik stratégiailag fontosak? Amit én önállóan fejlesztettem ki? Ami fontos lehet az új munkáltatómnak?
Járjunk utána az interjúk előtt, hogy a mi tudásunkkal mennyi bért keresnek a környezetükben, tájékozódjunk az interneten elérhető fizetés kalkulátorokból is. A piacon reális és igényeinknek is megfelelő bérsáv elképzeléssel induljunk neki az interjúnak. Ha úgy érezzük, hogy a munkáltató sokallja, nyugodtan mondhatjuk, hogy valamennyire tudunk rugalmasak lenni, de túl nagy kompromisszumot ne kössünk.”
Egy ideális világban nem érné a nőket pusztán a nemük miatt megkülönböztetés a munka világában, nem merülnének fel a magánéletünket firtató kérdések az interjún, vagy ha mégis, hát vissza mernénk utasítani. Egy ilyen világban valóban nem kéne nőügyekkel foglalkozni, többek között azért sem, mert nem számítana, hogy nézünk ki vagy mennyi idősek vagyunk. Fényévekre van még ez az ideális világ, de mi is tehetünk azért, hogy egyszer valósággá váljon, és lányaink ugyanolyan esélyekkel tudjanak dolgozni majd, mint fiaink.
