nlc.hu
Aktuális
Lovaskocsival akarta elütni ismerőseit – vádat emeltek ellene

Lovaskocsival akarta elütni ismerőseit – vádat emeltek ellene

Az ormánsági férfi részeg volt.

Közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ormánsági férfi ellen, aki el akarta ütni falubelijét lovaskocsival.

A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi tavaly októberben ittasan próbálta visszaterelni egyik lovát az utcáról az udvarába. Két lóval befogott lovaskocsija a ház előtt állt. Az utcán megjelent egy ismerőse a lányával és a feleségével, akikkel a vádlott kiabálni kezdett, majd felült a fogatra, és feléjük hajtott. A sértettnek az árokba kellett ugrania a lovaskocsi elől.

Ez is érdekelhet Fotó: police.hu Megnézem

Az ügyészség közölte, hogy a közúti veszélyeztetés akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top