nlc.hu
Aktuális
Csapatnyi örömlány dolgozott a belvárosi étteremnek

Csapatnyi örömlány dolgozott a belvárosi étteremnek

Eddig huszonkilenc olyan nőt azonosítottak a rendőrök, akik a Váci utcai Pub étterembe csalták be a külföldieket. Az étteremben aztán több százezres számlákat állítottak ki.

Június 10-én harminc rendőr kezdett intézkedni a belvárosi Pub étteremben. Kilenc konzumnőt és négy férfit fogtak el, utóbbiak az étterem üzemeltetői és a csaló rendszer működtetői. Ekkor már évek óta lehetett olvasni az interneten az étterem csalásairól.

A rendőrség honlapján részletes cikk olvasható arról, hogyan csalták be a külföldi turistákat az étterembe. Az elfogott és kihallgatott konzumnők vallomásai alapján nekik az volt a dolguk, hogy az étteremhez közel szóba elegyedjenek a turistákkal. Gyakran ők is külföldinek adták ki magukat, akik a térképen pont ezt a pubot keresik. Ha sikerült meghívatniuk magukat egy italra, elkezdődött a csalás, amelyből a vendég nem jöhetett ki jól. A brutálisan túlszámlázott alkoholos italokat a nők gyakran visszaköpték egy energiaitalos dobozba, vagy ők szörpöt kaptak, amíg a férfiak alkoholt.

Végül nem voltak ritkák a negyedmilliós vagy 300-400 ezer forintos számlák sem. Egy koreai vendégnek 626 ezer forintot számláztak ki. A rendőrök akció közben tetten érték a budapesti H. Ritát (39) és a szigetszentmiklósi B. Mariann Brigittát (25), amint egy amerikai állampolgártól pénzt csalnak ki, ittasságát kihasználva. Az elfogott konzumnők beismerő és egymásra terhelő vallomást tettek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top