nlc.hu
Aktuális
Nagy buli készül Dunakeszin szombaton

Nagy buli készül Dunakeszin szombaton

A tavalyi első alkalom után idén is lesz Dunakeszin Veterán Jármű és Retro Találkozó. Az esemény megint a Duna-parti Katonadombon lesz.

Dunakeszi Pest megyében a hetedik településként 1977-ben kapott városi rangot. A negyvenedik évforduló jegyében zajlik idén a Veterán Jármű és Retro Találkozó is ahol külön figyelmet szentelnek majd a megjelent, idén negyvenéves járműveknek.

Nagy buli készül Dunakeszin szombaton

A június 17-én

szombat reggel kilenckor kezdődő találkozón

oldtimer autók, motorok és mezőgazdasági gépek egyaránt ki lesznek állítva a Katonadombon, ráadásul az ország minden tájáról érkező tulajdonosok is autójukhoz öltöznek, korabeli ruhákban sétálgatva a járművek között.

Az 1977-es évjáratú járművek egy helyre rendezve lesznek kiállítva. A találkozón

ott lesz a Kemencei Erdei Múzeumvasút is,

emellett cséplés bemutatóval és kamion szimulátorral is készülnek. Az érdeklődők felülhetnek az ingyenes veterán buszjáratra, ami óránként indul az érdeklődőkkel egy körre (a buszjárat pontos indulási helyéről és idejéről a rendezvény helyszínén lehet majd érdeklődni).

15.30-tól zene is lesz: Csipesz és Bandája, este hattól pedig Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar lép fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top