A magyar hardveripar Rubik Ernője mindig kortársai előtt járt, mégsem ismerték meg a nevét világszerte. Jánosi Marcell találta fel a flopit és még sok minden mást is…
1931. december 5-én született Budapesten. A Kemény Zsigmond Gimnáziumba járt, de az 1940-es évek végén több szakmát – hegesztő, marós – is elsajátított. 1954-ben a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán diplomázott, és már egyetemi tanulmányai alatt is folyamatosan dolgozott. Diploma után először a Kohó és Gépipari Minisztérium híradástechnikai igazgatóságán dolgozott, majd 1957-től a Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) főtechnológusa lett. Itt 1960-tól egy saját tervezőcsapat élén, főkonstruktőrként a magnótechnikával kezdett foglalkozni. Első munkája a nemcsak Magyarországon népszerű Calypso orsós magnetofon volt. Ebből több százezer darabot gyártottak. 1970-től foglalkozott a számítógépes adattárolással, munkatársaival ekkor kezdték meg egy kazettás adatrögzítő család tervezését SLK-4 néven. Ekkoriban került piacra az első flopilemez, melyet az IBM a System/370 mainframe-hez fejlesztett ki: ez egy rugalmas műanyag tokba helyezett, 8 hüvelyk átmérőjű hajlékonylemezes tároló volt, ezt gondolta tovább Jánosi.
Forrás: Óbudai Egyetem
Így ír erről egy előadásában:
“A 8″-es drive fő adatai: körülbelül 10 literes befogadó méretek és 250 kbyte-os kapacitás. Az előbbiek alapján az az ötletem támadt, hogy a 8 inches floppy tárolólemezének egy kis tenyérnyi darabját zárjuk be egy szilárd műanyag kazettába, hasonlóan a magnószalagos kazettához, és egy kisméretű meghajtószerkezetbe behelyezve annyit tudjon, mint egy 8 inches floppy. Az ötletet kidolgoztam, és 1974-ben beadtam a magyar szolgálati szabadalmat az alábbi alapelvekkel: szilárd műanyag dobozban legyen egy hajlékony, kör alakú mágneslemez, közepén egy szilárd maggal, amely elvégzi a központosítást és a forgatónyomaték-átadást.”
Azonban a BRG vezérigazgatója ellenezte a projektet, mely nem illett bele a szocialista blokk számítógépes fejlesztéseinek irányvonalába. Hiába jegyezték be már 1974-ben a szabadalmat (“Kazettás forgó hajlékonylemezes tároló rendszer”), az első működő prototípussal csak 1979-re készült el Jánosi. Az MCD-1 nevű mikroflopi kazettája egy 3 hüvelyk átmérőjű mágneslemezt tartalmazott, ennek egyik oldalát használta adattárolásra. Tervezett elméleti kapacitása 200 kilobájt volt.
A BRG-ben egymásnak adták a kilincset a Jánosi-féle lemez iránt érdeklődő nyugati nagyvállalatok. Kizárólag ezért látogatott 1981-ben Magyarországra Jack Tramiel, a Commodore alapítója,de a magyar vállalat vezetése elutasított minden megkeresést. A korabeli politika “elgáncsolta, megtiltotta” a találmány nyugati elterjedését – mesélte keserűen egyik utolsó interjújában Jánosi Marcell. Végül 1982-ben néhány ezer darabbal beindult az MCD-1 próbagyártása, ám addigra a nyugati konkurencia is felzárkózott. Ráadásul a BRG külföldön nem védette le a megoldást, és a magyar szabadalmi oltalom fenntartási díját sem fizette, így Jánosi Marcell, a vállalat és Magyarország egyaránt egy óriási gazdasági lehetőségtől és jelentős bevételektől esett el. A 3″-os flopit végül japán vállalatok kezdték el gyártani, majd 3,5″-os változatát a Sony dolgozta ki az 1980-as évek elején: ez utóbbiból lett az évtizedeken át széles körben használt mikroflopi.
Jánosi Marcell ezenkívül több számítástechnikai eszközt, kazettás adattárolót és plottert is tervezett. A magnetofontechnika hazai fejlesztésében végzett munkásságáért 1975-ben a Magyar Népköztársaság Állami Díjának II. fokozatával tüntették ki, 2010 decemberében pedig az Óbudai Egyetem tiszteletbeli professzori címet adományozott neki. A feltaláló 2011-ben halt meg.
