Még kedden őrizetbe vett a rendőrség 14 embert, köztük NAV-osokat, ügyészeket, akik a gyanú szerint milliós kenőpénzeket fogadtak el bűnözőktől, amiért cserébe információkat adtak át folyamatban lévő bírósági ügyekről, illetve segítettek elsimítani néhány ügyet.
Az Index úgy értesült, hogy az őrizetbe vett gyanúsítottak között van Tilk Ferenc, ismert debreceni ügyész, illetve a NAV-nál dolgozó volt felesége is. Tilk Ferenc kábítószeres vonalon volt aktív az ügyészségen. Volt, hogy a témában előadást tartott egy debreceni iskolában, ahol a dizájnerdrogokról és az azt áruló bűnözői körökről beszélt.
A hivatalosan előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása néven említett bűntettnek törvényi büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.