“De jól nézel ki, a kurva anyád!” – A kislányokat sem kímélik az utcai taplók

A két mondatcsoport közt sok az azonosság. Utcai mondatokról van szó, az első csoportban lévőket férfiak mondják nőknek, a másodikban lévőket nők férfiaknak. Van azonban egy fontos különbség is: az első csoport szavai nap mint nap elhangzanak, a másodikéi soha – csupán a fantázia szüleményei.

Nagyon érdekes ez a különbség, nem? Vajon mit mutat?

Hogy a férfiak potensebbek a nőknél? Jobban kívánják a szexet? Hogy a nők a génjeikben hordozzák az udvariasságot, míg a férfiak a bunkóságot? Hogy a férfiak mernek kezdeményezni, a nők viszont csak magukban gondolják ugyanazt?

Nem.

A különbség gyönyörűen mutatja a hatalmi berendezkedést, miszerint a férfi a domináns fél, aki minden körülmények között kinyilváníthatja akaratát, a másik érzelmeit figyelmen kívül hagyva. A gyengébb felet fizikális szintre alacsonyíthatja, aszerint kezelheti, vagyis megalázhatja. Ez semmilyen következménnyel nem jár. A gyengébb fél természetesen nem adottságainál fogva gyengébb; a szocializáció kényszeríti a passzív, elfogadó, eltűrő szerepbe. Ebben az egy értelemben tényleg gyengébb a gyengébb nem.

“Egy olyan lányt sem ismerek, akinek nem volt ilyen élménye már egészen tinikora óta” – írja egy kommentelő a “Nem tehetsz róla, tehetsz ellene” Facebook-csoportban, amely közösségi akcióba kezdett. Gyűjtik azokat a beszólásokat, vagyis odakurjantott, odaordított, odasziszegett mondatokat, amiket nők kapnak az utcán, férfiaktól. Pontosabban kislányok, kismamák, anyák, nők, idős asszonyok. Mert nincs kivétel. Könnyű ellenőrizni: csak meg kell kérdezni találomra bárki nőneműt. Nem fogunk olyat találni, akit ne aláztak volna még nyilvánosan. Mert ez nem bók, ez alázás.

Üzenetek a támadóknak egy New York-i demonstráción. A táblákon az alábbi feliratok olvashatóak:
“Én nem egy darab hús vagyok!”
“A szexualitásom nem rád tartozik!”

“Ahányszor csak eszembe jut az eset, mocskosnak érzem magam” – írja valaki, már sok év távlatából.

Teljesen mindegy, hogy a másik testének pozitív vagy negatív értékeléséről, megkívánásáról vagy nem kívánásáról van-e szó: senki nem tart igényt kéretlen véleményre ismeretlenektől. Nem csak ebben a témában, semmiben. Az intim szféra kifejezés több értelemben is beszédes. Nem csupán arra utal, hogy a testünk a miénk az összes látható nemi jellegével együtt, de arra is, hogy az utcán szeretnénk magunkban lenni, és ha nem, majd szólunk.

Angliából és Németországból is érkezett olyan hozzászólás, ami azt állítja, hogy külföldön kimondottan ritka az efféle atrocitás. “Ilyenkor örülök, hogy Londonban élek – írja valaki –, hét év alatt egyszer sem fordult elő ilyen.”

“De ezeket is nők nevelték, nem? Akkor hogy a fenébe lettek ekkora taplók?” – teszi fel a jogos kérdést valaki a kommentfolyamban.

Nem tudnánk megválaszolni. Talán kell hozzá intelligenciahiány, érzelmi intelligencia hiánya, némi agresszivitás, ami talán abból a frusztrációból adódhat, hogy a “bókot” nem bókként fogadja a tesztalany, és persze a tudat, hogy valószínűleg az életben nem jön össze az, amiről a beszólós fantáziál. Hogyaszondja: “eljátszanék azokkal a cicikkel”, vagy: “leszophatnál, kis virágszál”.

Igen, van, hogy mindezt kedvességbe, elismerésbe csomagolják, de ne tévedjünk, vélhetően a legkevésbé sem a megkívánás motiválja e mondatokat, sokkal inkább a megbotránkoztatás, a hatalomgyakorlás igénye. Ez legjobban abból látszik, hogy ha az érintett nő nem reagál a provokációra, gyakran egyre durvább mondatokat kap.

A viszony megfordul, és beindul az áldozathibáztatás.

Nézzük az enyhébbeket:

“Na mi van, nem ezért jártok bulizni, csajok?”

“Most mit szórakozol, tök sokszor meghívtalak, ez a minimum.”

“Szép vagy! Nem hallod?! Legalább megköszönhetnéd!”

Majd az ijesztőbbeket, amelyekben az erotikus tartalom az erőszakkal keveredik, és ettől hamar az amerikai psychóban érzi magát az ember:

“De jól nézel ki, a kurva anyád!”

“Úgy megbaszlak, hogy szétreped a pinád!”

A verbális bántalmazás alesete, amikor a szexuális utalások mellett vagy azok nélkül a másik testének minősítése jelenik meg. “Ilyen nagy segget minek mutogatsz?” “Lóg a melled.” Ez különösen rossz élmény, még akkor is, ha meglepődnénk, ha nem súlyos impotencia, vagy a másik nemnél való sorozatos kudarcok állnának a háttérben. 

A nagy mell egyébként kimondott isten csapása ebből a szempontból. Azt valamiért igen sokan kötelességüknek érzik, hogy nyugtázzák, ha a szembejövő az átlagosnál nagyobb mérettel rendelkezik. Valójában azonban

minden külső tulajdonság indifferens, ahogyan a kor is, noha a tizenéves kislányok molesztálása nyugodtan lehetne ilyen szinten is büntetőjogi kategória.

Hihetetlen, milyen sokan vannak, akik bennük már a leendő nőt látják, csak remélni merem, hogy legalább azok biztosan kivételek, akiknek lánygyermekük van.

“Amúgy nekem mindig csak akkor szólnak be, ha ők többen vannak, én meg egyedül” – említi egy lány a gyakori megfigyelést; a csordaszellem itt is hat.

Üzenet az aszfalton: Nem kérdeztem, mi a véleményed a testemről!

“Tegnap éjszakai buszra vártam, amikor egy nagydarab férfi megkérdezte, “mit csinálsz ilyenkor egyedül, kislány? Nem válaszoltam, és arrébb léptem, mire utánam jött, és azt mondta: “majd én hazakísérlek, és telelövöm a segged a gecimmel“. Még három férfi állt a megállóban, mindenki szobornak tettette magát.”

“Mint a kurvám körme alatt a piszok, annyit sem érsz”

Jellemző panasz, hogy a szemtanúk nem tesznek semmit. Mit is tehetnének? Legfeljebb ellenérzésüket fejezhetik ki, amit maga az áldozat is megtehet. Persze, könnyebb dolga volna, ha nem lenne egyedül. De ha ő maga képtelen sokszor megszólalni, nem csoda, ha a járókelők még inkább menekülnének a helyzetből. Vagy még rosszabb.

“Az a baj, hogy tapasztalva, hogyan bánik a tömeg azokkal, akik közbe próbálnak lépni, annak is elmegy tőle a bátorsága, aki megtenné. Voltam már hisztis picsának titulálva, mert rászóltam egy emberre, hogy ne tapizza az előtte álló kiscsajt a villamoson. Az egyik utas még nagy kedvesen meg is kérdezte, hogy zavar-e, hogy nem engem fogdos, vagy mi van.”

A legnehezebb talán azokat az eseteket olvasni, amikor várandós nőnek szólnak be, vagy olyan anyának, aki mellett ott van a kisgyereke.

“Azért sokkolt annyira, mert ott volt a fiam, akinek utána el kellett magyaráznom, hogy mi történt.”

Már ha el lehet magyarázni neki. Mert előfordul olyan eset is, amikor a gyermek még csak babahordozóban ül, az anyja hasán…

A probléma valahol sokkal korábban kezdődik. Mondjuk, annál a döbbenetes mondatnál, ami az emlékek szerint egy általános iskolás tanítónő szájából hangzott el, amikor a lányok arra panaszkodtak, hogy a fogdossák őket. “A fiúk már csak ilyenek.”

Nem hisszük. És nem is akarjuk elfogadni.