nlc.hu
Aktuális
Szórakozásból dobálta kővel az autókat két tinilány

Szórakozásból dobálta kővel az autókat két tinilány

Elfogták a rendőrök azt a két fiatalkorú emődi lányt, akik köveket dobáltak az M30-as autópályán közlekedő autókra.

Egy tehergépkocsi vezetője június 30-án Budapestről Miskolc felé tartott az M30-as autópályán 80 kilométeres sebességgel, amikor az emődi felüljáróról ledobott kő betörte a szélvédőt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A bejelentést követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emődi autópálya alosztályának munkatársai azonosították, majd elfogták azt a két lányt, akik a felüljáróról kővel dobálták az autókat. 

A 16 és 14 éves emődi lányok azt mondták, hogy szórakozásból dobálták a köveket az útra.

A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított fiatalkorú lányokkal szemben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a hatóság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top