nlc.hu
Aktuális
Nő lett az iráni nemzeti légitársaság elnöke

Nő lett az iráni nemzeti légitársaság elnöke

A vállalat története során először neveztek ki nőt az iráni nemzeti légitársaság, az Iran Air élére.

Az iráni közlekedési miniszter a 44 éves Farzaneh Sarafbanit tette meg az Iran Air elnök-vezérigazgatójának. Sarafbani repülőmérnökként doktorált, és korábban a légitársaság igazgatótanácsának tagja volt – adta hírül az IRAN című napilap.

Nő lett az iráni nemzeti légitársaság elnöke

Az idén újraválasztott Haszan Róháni iráni elnök kormánya már korábban is nevezett ki nőket az iszlám köztársaság állami vállalatainak élére, szakítva az ország korábbi hagyományaival.

Irán egyébként – az atomprogramjáról a nagyhatalmakkal kötött megállapodásnak köszönhetően – a szankciók megszüntetését követően elaggott gépparkjának korszerűsítését tervezi. Ez ügyben már az Airbus és a Boeing céggel is több milliárd dolláros szerződéseket írt alá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top